Donald Trump, amerikai elnök kezdeményezésére a szövetségi kormány átvette a rendelkezést a kaliforniai Nemzeti Gárda egységei felett, és 2 ezer fegyverest vezényeltek ki a rend helyreállítása érdekében.
Helyi idő szerint vasárnap délután több száz fős tömeg gyűlt össze Los Angeles központi részén, és lezárták a nagyvároson keresztül haladó forgalmas autópálya egy részét.
Donald Trump korábban azt nyilatkozta, „bármit” hajlandó bevetni a törvény és a rend fenntartása érdekében. Kiemelte, a kaliforniai tisztségviselő, aki akadályozza az illegális bevándorlók kitoloncolását bűnváddal néz szembe.
Gavin Newsom, Kalifornia állam kormányzója törvénytelennek nevezte azt, hogy a szövetségi kormány a Nemzeti Gárdát mozgósította. A demokrata politikus közölte, hogy hivatalosan kezdeményezte a védelmi miniszternél az egységek visszavonását az utcákról, valamint azt, hogy a gárda feletti rendelkezés visszakerüljön a kormányzói kézbe – írja az MTI.
Állítása szerint az intézkedések az állam szuverenitás megsértései, és addig nem is volt problémájuk, amíg Trump be nem avatkozott.
Kamala Harris volt alelnök, korábbi kaliforniai szenátor és főügyész elképedésének adott hangot közleményében, a történtekért a Trump-adminisztrációt tette felelőssé, és "kegyetlen" politikai programként jellemezte a kormányzat fellépését. A Los Angeles-ben történteket „túlnyomóan" békés tüntetésként írta le.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vasárnap 50 ezer dollárig terjedő nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít azonosítani egy maszkos tüntetőt, aki a szombati megmozduláson a hatósági járműveket kődarabokkal dobálta, összetűzésbe keveredett szövetségi hatóság tagjával, valamint "szövetségi tulajdonban okozott kárt". A férfiról fényképet is közzétettek.
A tüntetők szombaton a Los Angeles megyében fekvő Paramount városban akadályokat emeltek az utcán, gyújtogattak és járműveket rongáltak meg.
Los Angeles-ben pénteken kezdődtek a zavargások, amikor a Bevándorlási és Vám-végrehajtás (ICE) szövetségi szervezet ügynökei átfogó műveletet indítottak a kaliforniai nagyvárosban illegális bevándorlók letartóztatására, akiknek egy része bűncselekmény elkövetése miatt már a rendőrség látókörében volt.
Zendülés, barikád és könnygáz: Trump erőszakba fulladó tüntetések leverésébe fogott a Nemzeti Gárdával
A bevándorlási hatóság és a kitoloncolások elleni tiltakozás olyannyira elharapódzott, hogy az amerikai elnök kiadta a parancsot a gárda egységeinek az agresszívan fellépők ellen.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció