Mindössze tízszázalékos önerővel juthatnak hozzá − egyszerűsített pályázati eljárással, egyablakos rendszerben − vissza nem térítendő támogatáshoz, valamint mellé a piacinál kedvezőbb feltételeket kínáló mikrohitelhez. Azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek éves nettó árbevétele az utolsó lezárt üzleti évben nem haladta meg 200 millió forintot.
A Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) 2011-2.1.1/M kódszámú kiírásán és tükörpályázatán, a közép-magyarországi régiós fejlesztéseknek fenntartott, KMOP-2011-1.2.1/M jelű pályázaton vissza nem térítendő támogatásként legalább 1 millió, de legfeljebb 4 millió forintot, míg visszatérítendő támogatásként 1−8 millió forintot lehet igényelni. A kiírás szerint az előbbi összege a megvalósítandó projekt értékének 45 százaléka, míg az utóbbié 60 százaléka lehet.
A kiírás keretében eszközbeszerzéshez (egyenként legalább nettó 200 ezer forint értékű új eszköz vásárlásához), infrastrukturális és ingatlanberuházáshoz, valamint információs technológiafejlesztéshez (szoftver-, hardverbeszerzéshez) lehet pénzt szerezni. A pályázatokat az év végéig folyamatosan, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt. által kiválasztott közvetítő szervezetekhez lehet benyújtani.
A pályázat könnyített elbírálású, ami azt jelenti, hogy a támogatási döntést mérlegelés nélkül, kizárólag a projektkiválasztási szempontoknak való megfelelés alapján hozza meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A bírálat a pályázatok beérkezése sorrendjében történik, a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig.
Pályázat | GOP-2011-2.1.1/M | KMOP-2011-1.2.1/M |
Keret 2011−2013-ban (Md Ft) | ||
Vissza nem térítendő támogatás | 15 | 3 |
Visszatérítendő támogatás (mikrohitel) | 20 | 6 |
Várható támogatott pályázat (db) | 3500−15000 | 750−3000 |
Forrás: nfu.hu