Egy év alatt kétharmadával ugrott meg, és történelmi csúcsra, 15,5 millió forint fölé emelkedett a felvett lakáshitelek átlagos összege, a növekedésnek egyértelműen az év elején jól debütáló csok plusz az oka.
A magasabb kölcsönök nagyobb arányban fedezik a lakás vételárát, ráadásul a fiatal igénylők esetében egyre több banknál elég 10 százalékos önerő felmutatása a hiteligényléskor.
Gyökeresen átrajzolja az új családpolitikai eszköz, a csok plusz a hazai lakáshitelpiacot
– közölte Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A szakember arra emlékeztet, hogy az év első két hónapjában közel 50 milliárd forintnyi csok plusz hitel iránti kérelmet adtak be a pénzintézetekhez a családok. Ez azt jelenti, hogy az idei lakáshitel igénylések közel harmada köthető az új támogatási konstrukcióhoz.
A legfeljebb 50 millió forint értékű, kedvezményes, maximum évi 3 százalékos kamatozású hiteltermék felborítja az egy hitelszerződésre jutó átlagos lakáshitel összeg mértékét is
– jelezte a BiztosDöntés.hu szakértője.
2024 februárjában az adósok által felvett kölcsönök átlagos összege 15,52 millió forintra emelkedett. Egy évvel korábban, 2022 februárjában a lakáshitelpiac földbeállásának legdrámaibb hónapjában az átlagos hitelösszeg alig haladta meg a 9,2 millió forintot, azaz éves összevetésben több, mint kétharmadával magasabb összegről szólnak a kölcsönszerződések, mint tavaly februárban.
A mostani összeg magasabb, mint a 2022 februári zöld hitel boom idején mért 15,1 millió forintos átlagösszeg.
A csok plusz hitelért folyamodók eddig átlagosan 26 millió forintos hitelt igényeltek, ez pedig azt jelenti, hogy a következő hónapokban bizonyosan tovább emelkedhet majd a felvett lakáshitelek átlagos összege.
Újdonság az is, hogy ma 232 ezer forintos törlesztőrészlettel 30 millió forintos 20 évre felvett hitelt lehet törleszteni, míg egy éve ekkora törlesztés vállalásával csak 25,3 millió forintos kölcsön finanszírozására lehetett szerződni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram