Az esemény célja, hogy a Magyar Kerékpárosklub női szemmel is bemutathassa a városi közlekedést, ismertesse a női szempontok a várostervezésben és használatban is. Motivációt adjon a női szempontok érvényesítésében és bevállalásában, inspiráló embereket, könyveket és történeteket mutasson be, illetve, hogy kerékpár szerelési és műszaki ismereteket adjon át – írja az Építészfórum.
A 2024. november 24. 13-20 óra között esedékes program alapvetően azoknak szól, akik szeretnének tanulni és tapasztalatot cserélni a nők és a város kapcsolatáról, akik szeretnének erőt meríteni, hogy önállóan vagy csapatban vezessenek női mobilitási ügyeket, vagy akik esetleg szívesen csatlakoznának a nők a városban és kerékpáron csoport tevékenységeihez, illetve maguk is kezdeményeznének akciókat.
Az interaktív tréning angol és magyar nyelven is elérhető lesz, emellett kiscsoportos, aktív részvételen alapuló közös tanulási folyamatra lehet számítani.
A tréninggel az a Kerékpárosklub célja, hogy kapcsolódási pontot teremtsen a téma iránt érdeklődő és abban aktív szerepet vállaló nők számára, valamint szeretnének egy olyan közösséget létrehozni, ami folyamatosan több ilyen, vagy hasonló eseményt szervez.
A programon résztvevő szakértők és trénerek között olyan nevek is felbukkannak, mint Csikai Mária, a Magyar Kerékpárosklub elnökségi tagja, Dalos Eszter, a Város és Mobilitás Intézet ügyvezetője, Kovács Virág, a Kerekparparkolas.hu vezetője, Le Marietta, részvételiségi szakértő és urbanista, vagy éppen Blanca Surgeon, közösségfejlesztő és a RCAC vidéki közösségek fejlesztésével foglalkozó hálózat vezető trénere
A részvétel regisztrációhoz, illetve díj befizetéshez (2-5 ezer forint közötti adomány) kötött, a tréning pedig maximum 25 főt tud fogadni. A részvétel nőknek és bárki másnak is nyitott.
A regisztrációs díj a Magyar Kerékpárosklubnak adományként fizethető be, amit teljes egészében női programok megvalósítására költenek majd.
Magyar Kerékpárosklub tagoknak a részvétel ingyenes.
Az eseményen frissítőket és uzsonnát szolgálnak fel. Az esemény a Civil Kollégium Alapítvány, az USA Professional Fellows Programja és a Magyar Kerékpárosklub közös támogatásával valósul meg.
Nem kell többé a benzinárat figyelni: egy pohár vízzel juthatunk el óriási távokra
Egy svájci startup által kifejlesztett elektromos kerékpár vizet alakít át hidrogénné. Egy adaggal akár 60 kilométert is képesek megtenni.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv