Már most látszik, hogy nem egyszerű feladat a Nemzeti Ellenőrzési Hivatal (NEH) felállítása, a két nagy hagyományokkal rendelkező szervezet az APEH és a VPOP összeolvasztása. Nyilván gőzerővel dolgoznak az integráción, de némi fennakadásra januárban biztosan számítania kell az adófizetőknek - véli Lőcsei Tamás. A PricewaterhouseCoopers cégtársának várakozásai szerint a legnagyobb változást az információmegosztás rendszere hozza majd.

Többen futhatnak az adóforintok után


Adminisztrációs előnyt jelenthet a cégeknek, hogy várhatóan nem kell majd bizonyos ügyekhez az adóhivataltól papírokat szerezni a vámosok részére, vagy fordítva. A gördülékenyebb információáramlás viszont veszélyforrást jelent majd a kevésbé becsületes adófizetőknek - figyelmeztet a szakértő.

Ha a két szervezet korlátlanul használhatja a másik adatbázisát, akkor javulhat az adócsalások felderítési esélye – mondta a Napinak Vámosi-Nagy Szabolcs. Az Ernst&Young adószakértője is úgy véli, hogy az integráció elején leülhet kicsit a munka, de ez minden nagyobb átszervezésnél előfordul. Az APEH volt elnökhelyettese szerint kevesebb dolgozóra lesz szükség a működéssel kapcsolatos területeken, például a bérszámfejtésen, vagy a beszerzési osztályon, így több ember végezhet érdemi munkát és végül növekedést hozhat az átszervezés. 

Lazítanának az adatvédelmi szabályokon

Magyarországon azért nemzeti sport a könyvelés kozmetikázása, mert kicsi a lebukás veszélye, ezért a gazdasági bűnözés akkor szorulhat vissza, ha többen kerülnek börtönbe ilyen jellegű bűncselekmények miatt – véli Antal Kadosa. A gazdasági büntetőügyekben jártas ügyvéd szerint hatékonyabb fellépést biztosíthat az összeolvadás, mert az adatbázisaik összekapcsolása révén sokkal több hasznos információkhoz juthatnak a revizorok és a nyomozók. Ha az adórendőrség több adócsalót kapcsol majd le, egyre paranoiásabbá válhatnak az ügyeskedők és javulhat az adómorál, ahogy a tömeges vagyonosodási vizsgálatok kapcsán történt.


Az biztos, hogy adatvédelmi szempontból egyszerűbb megoldani a kommunikációt egy szervezeten belül. Lőcsei Tamás szerint ráadásul a kormány puhítani szeretne az EU viszonylatban nagyon szigorúnak számító magyar adatvédelmi jogszabályokon, például a személyi szám használatával kapcsolatban, amit jelenleg egy alkotmánybírósági határozat korlátoz. Az integráció akkor lehet sikeres, ha két hivatal korábbi alkalmazottai képesek lesznek összecsiszolódni, és egy csapatként dolgozni - tette hozzá az adószakértő.

Feszültek a dolgozók

Amikor a gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozati tevékenységet 2006-ban az ORFK Pénzügyi Nyomozó Igazgatóságától a VPOP vette át, feszült hangulat alakult ki a fináncok és az átvett rendőrök között. Hasonló probléma az APEH-nál is előfordult, amikor átvette az illetékhivatali dolgozókat, akiknek az új szervezetben jelentősen csökkent a jövedelme. Az APEH és a VPOP szakszervezetei között nagyon jó a kapcsolat, és dolgozunk azon, hogy ne legyen majd feszültség - közölte a Napi kérdésére Holecz Gábor. A Vám és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének elnöke szerint a kollégákat elsősorban az zavarja, hogy még mindig nem tudják, mi lesz a személyi állomány sorsa és pontosan hogyan változik a szervezet struktúrája az összevonás után.

A szakszervezet fő követelése az, hogy létszámcsökkentésre ne kerüljön sor, és örülnének egy bérreformnak is, mivel a teljesítmény után járó mozgóbérük kifizetése idén is bizonytalan. A VPOP dolgozóira a közalkalmazotti törvény, illetve a vám- és pénzügyőrség hivatásos állományú tagjairól szóló jogszabály vonatkozik, miközben az APEH munkatársai köztisztviselőként dolgoznak, ezért a fizetésük is jelentősen eltérhet. A hivatásos pénzügyőrök szeretnék megtartani szolgálati jogviszonyukat az illetmény- és nyugdíjrendszerükkel, míg a közalkalmazottként dolgozó kollegák annak örülnének, ha a fizetésüket az APEH színvonalára emelnék.