Befektetések
BECSÜLT VAGYON: 110 MILLIÁRD
Keveset hallani az egyik leggazdagabbnak tartott magyar üzletemberről, ami érthető, ugyanis cégeit áttelepítette Luxemburgba, a zászlóshajónak számító Fotex pedig elhagyta a budapesti börzét és szintén a miniállam tőzsdéjén kötött ki. A Fotex tavaly februári nyitóára 1,06 euró, azaz 300 forint volt részvényenként, 2010-ben még ezer forint volt. A cég jelenlegi árfolyama viszont alig éri el az indulóár felét.
Várszegi nagyon kevés időt tölt Budapesten − bár a főváros legdrágább lakóingatlana, Habsburg József főherceg egykori rózsadombi villája továbbra is az ő tulajdonában van. A Fotex honlapja hűen követte a változásokat, és már csak angolul informálja az érdeklődőket. A Fotex Holding SE − azaz európai részvénytársaság − éves jelentéséből azonban továbbra is kikövetkeztethető Várszegi vagyona. A 2012. évi beszámoló szerint a Fotex-csoporthoz tartozó itthoni és külföldi kereskedelmi, iroda- és lakásingatlanok könyv szerinti értéke 145 millió euró, a valós piaci értékét 319 millió euróban, azaz 90 milliárd forintban állapították meg. Az értékbecslés realitását az is alátámasztja, hogy az ingatlanportfólió egyre több nem magyarországi elemet tartalmaz. A Fotex elsősorban Hollandiában vásárol és főleg irodaházakat. Több nagyvárosban − így például Utrechtben, Haarlemben, Zwollenben és Gorichenben − vásároltak irodaépületeket, amelyeket bérbe adnak. A Fotexnet hollandiai ingatlanjait kezelő FN2 B. V. tavaly egy újabb, 7100 négyzetméteres utrechti irodaházat vett. A cégcsoport jelenleg három országban − Magyarországon, Hollandiában és Luxemburgban − folytat aktív tevékenységet, így e három ország adóhivatalának jelent.

A magyarországi cégek között továbbra is megtalálható a Balaton Bútor és az Ajka Kristály, de az Europrizma nevű könyvviteli céget és a Primo ruházati cikkekkel foglalkozó vállalkozást eladták. Tavaly összevonták a Hungarotont a Fotexnettel, valamint a Keringatlan nevű céget a Fotex Cosmeticsszel.
Várszegi nagy szerelme továbbra is a foci. Bármelyik országban él, ott van a lelátókon. A szívéhez oly közel álló MTK − amelynek évtizedekig a tulajdonosa volt − már nincs közvetlenül a birtokában. A Hungária körúti igen leromlott focistadiont éveken át hiába próbálta megvenni, hogy ott egy korszerű sportközpontot hozzon létre, nem járt sikerrel. A jelenlegi kormány ugyan kiemelt prioritásként kezeli és támogatja a labdarúgást, ám a Hidegkúti "aréna" ügye most is áll − nem úgy a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia, amelyet ő indított útjára. Az agárdi speciális iskolából építkezik a MTK felnőtt csapata, és egy sor játékos már külföldi profi klubokban rúgja a bőrt. Igazi világsztárt ugyan még nem nevelt a kék-fehér akadémia, de egy idén márciusban megjelent értékelés szerint ez a kontinens ötödik legjobb focisulija. Lezáratlan ügyként szerepel a "Fotex-dossziéban" az FTC kereskedelmi jogi helyzete. A zöld-fehér klubot 2001-ben vette meg abban a reményben, hogy az Üllői úti gárdából nemzetközi szinten is eredményes csapat válik. Ám ez nem sikerült. A klubért adott kétmilliárd forint − és amit időközben beletett − kidobott pénznek számít, hiszen egy fillért sem kapott, amikor a nemtelen támadásokat megunva visszaadta a Fradit. A kereskedelmi jogokat ugyanakkor megtartotta, mert értéket látott benne. A törvényi változások miatt azonban ezek is visszakerültek a klubhoz − ugyancsak ingyen. A kártérítésről szóló tárgyalások tavaly megkezdődtek, de a lezárulásukról egyelőre nincs hír.
2002 |
40 milliárd forint |
2003 |
46 milliárd forint |
2004 |
40 milliárd forint |
2005 |
35 milliárd forint |
2006 |
45 milliárd forint |
2007 |
90 milliárd forint |
2008 |
90 milliárd forint |
2009 |
74 milliárd forint |
2010 |
100 milliárd forint |
2011 |
120 milliárd forint |
2012 |
125 milliárd forint |
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Ne kapkodja be ezeket a gyógyszereket, nagy baj lehet a vége

Nevetséges áron kínálnak lakóházat a Bakonyban

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Baráti üzletembernél nyaralgatott a miniszterelnök, az ellenzék a fejét követeli

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK

Nagyon aljas csalás terjed a neten, döbbenetesen megtévesztő
