A koncesszióba adó Magyar Állammal egyeztetve, az Építési és Közlekedési Minisztérium engedélyt adott arra, hogy az M7 autópálya M0 és Balatonvilágos közötti szakaszán az elfogadott ütemtervtől eltérjen az MKIF Zrt. Eszerint
az említett szakaszon a Budapest felé tartó oldalon a még folyamatban lévő felújításokat a lehető leghamarabb befejezzük, de ezután új terelések és így új munkavégzések augusztus 31-ig nem lesznek.
Az elmúlt két év gyakorlatához hasonlóan az idén is úgy készültek, hogy az M0 és Balatonvilágos között a vakáció ideje alatt az M7-esen, a Balaton irányába nem lesznek előre tervezett felújítási munkák - írja közleményében a cég. Hozzáteszi, a feladatok átütemezése után most annyi módosítás történt, hogy a Budapest felé tartó oldalon – a jelenleg még zajló felújítások befejezése után – nem lesznek előre tervezett burkolatcserék.
Ez az átütemezés a Velencei gyalogos és kerékpáros híd munkáit is érinti.
Az M7-es autópálya, a nyári időszakokban erősen terhelt, különösen a hétvégi csúcsidőszakokban. Ünnepi hétvégéken, mint amilyen a legutóbbi pünkösdi volt, egy átlagos tavaszi/nyári hétvégéhez képest duplájára emelkedik az átlagos forgalom, időnként a járművek száma háromszorosára is nő bizonyos szakaszokon.
A legforgalmasabb autópálya szakaszokon, ahol a munkavégzés jellege engedi, a kétszer két sávon történő haladást a felújítások során végig biztosítják, az M7-es háromsávos szakaszán a Budapest felé tartó oldalon a felújítások során a terelések ellenére is rendelkezésre áll három sáv.
Az M7-es autópálya M0-Balatonvilágos közötti szakaszán az előre tervezett felújítások szeptember 1-től folytatódnak.
Újjászületik az M7-es, leesik az állunk az új hídtól
Az M7-es autópálya Velencei-tó felőli szakaszán megkezdődött az új, gyalogos-kerékpáros, szélesebb és korszerűbb híd építése, amely jobban igazodik a 2027-ben tervezett pályabővítéshez; a közlekedők a tervek szerint az év végén vehetik birtokba.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek