Magyar-Kínai üzletfejlesztési és inkubációs központot adtak át Cegléden. A központ fő feladata a kínai-magyar kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése és támogatása – mondta Tasnády Előd, a központ elnöke az MTI-nek.
Az elnök, aki egyben a CCTA Magyar-Kínai Üzleti és Kulturális Kapcsolatok Fejlesztési, Szolgáltató Kft. ügyvezetője, elmondta: a központ épületében a vállalkozások támogatására kedvezményesen tárgyalótermek, irodák és székhelyszolgáltatás vehető igénybe. A központ 5,6 hektáros területén kedvezményesen raktárépületek is bérelhetőek.
Szabó István, a Pest Vármegyei Közgyűlés elnöke a megnyitón úgy fogalmazott: „zilált világban" élünk, de azért vannak benne "sziklaszilárd oszlopok", mint a Kínával való együttműködés, konnektivitás. Hozzáfűzte, hogy Pest vármegye déli része egy kicsit le van maradva Budapesthez és az agglomerációhoz képest, és ezt szerinte azzal lehet kompenzálni, ha erősítik a közösséget, üzleti lehetőségeket, együttműködéseket támogatnak, munkahelyeket hoznak létre.
Bízunk benne, hogy az új központ tovább élénkíti a piacot, segíti a kis- és középvállalkozások növekedését, hozzájárul Cegléd és Magyarország gazdasági fejlődéséhez
– mondta Csao Zsu-jing (Zhao Ruying), a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület Csiahszing városi bizottságának alelnöke kiemelte: Cegléd fontos gazdasági és kulturális központ, amely 2015 óta baráti kapcsolatot ápol Csiahszing városával. A központ szerinte új szintre emeli a kínai-magyar gazdasági kapcsolatokat és ez a kezdeményezés a keleti nyitás politikájának fontos eredménye, híd lesz Csiahszing és Magyarország között.
Szabadalmakban már verik Amerikát – de mire elég ez Kínának?
Kína elképesztő ütemben zárkózik fel a Nyugathoz a technológiai innováció terén: az elektromos járművektől az AI-ig, a robotikától a szabadalmakig számos területen már megelőzte vagy szorosan követi az Egyesült Államokat. A gyorsan fejlődő kínai modell azonban belső ellentmondásokat is hordoz – a centralizált szabályozás, a geopolitikai feszültségek és a deflációs nyomás mind veszélyeztethetik a további előretörést. A globális befektetők számára mindez komoly stratégiai kérdéseket vet fel. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér