Donald Trump amerikai elnök figyelmeztette Iránt, hogy „kössön megállapodást”, ami korlátozná a közel-keleti állam nukleáris programját, mielőtt „túl késő lesz”. Az államfő szerint Izrael újabb, az előzőnél is brutálisabb támadást tervez Irán ellen
Az észak-amerikai vezető a Truth Social oldalán felidézte, hogy lehetőséget adott Teheránnak az alkura, de még az sem hatott, amikor közölte velük, hogy „sokkal rosszabb lesz, mint amire számítanak”, jelezve feléjük, hogy „az Egyesült Államok készíti a legjobb és leghalálosabb katonai eszközöket bárhol a világon, és Izraelnek nagyon sok van belőle”, és „tudják is, hogyan kell azokat használni”.
Bizonyos keményvonalas irániak bátran beszéltek, de nem tudták, mi fog történni. Most mindannyian HALOTTAK, és ez csak rosszabb lesz
– hangsúlyozta a republikánus politikus. Hozzátéve, hogy az iráni vezetésnek még lehetősége van arra, hogy leállítsa „ezt a mészárlást". Mivel az Egyesült Államok első embere szerint a „következő, már megtervezett támadás még brutálisabb lesz”.
Mint megírtuk, Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A támadásokban meghalt Hoszein Szalami tábornok, az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) főparancsnoka és Mohamad Bageri vezérkari főnök is, valamint legalább hat atomtudós, köztük az Iráni Atomügynökség helyettes vezetője.
Már korrigál a forint és az olaj, de nagy volt az ijedtség az Iránban történtek miatt
Jelentős gyengüléssel indult a kereskedés a forint piacán pénteken, majd gyors korrekció következett. A piacok feszülten figyelik az izraeli-iráni konfliktus fejleményeit. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön