Enyhe pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) elemzői vélemény szerint, miután szerdán a BUX 487,78 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 43 263,82 ponton zárt. A 6,2 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények mindegyike gyengült az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött csütörtöki előrejelzésében kiemelte, a BÉT szerdán jelentősen alulteljesített a nemzetközi piacokhoz képest, a budapesti részvénypiac eladói nyomás alá került, a BUX a 44 ezer pontos szinttől eltávolodva 43 ezer pont felé közelített.

Az elemző szerint 

a csütörtöki kereskedés enyhe pozitív korrekcióval indulhat, de elképzelhető, hogy a nap folyamán ismét jelentősebb számban jelentkeznek az eladók.

A vezető részvények közül az OTP grafikonján továbbra is a 30 napos mozgóátlag a rövid távú ellenállási szint 9969 forintnál, míg a támasz 9662 forinton van, ami a 200 napos mozgóátlag. Az OTP-részvények ára szerdán 26 forinttal, 0,26 százalékkal 9874 forintra esett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki szerdán.  

Az Equilor szakembere felhívta a figyelmet arra, hogy az OTP részvények célárfolyamát a Morgan Stanley 12 300 forintról 12 500 forintra emelte, a lengyel PKO 9776 forintról 10 729 forintra, az ajánlást pedig eladásról tartásra változtatta. Emellett a Citi 2021 májusában felfüggesztette az OTP követését, most ismét folytatják, vételi ajánlással.                          

A Mol lefordult a 2730-2740 forint között található ellenállási zónáról, és a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, mely 2678 forintnál található, míg a következő támasz 2650 forint közelében húzódik. Szerdán a Mol 44 forinttal, 1,62 százalékkal 2670 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Richter tovább távolodott a 200 napos mozgóátlagtól, amely 8007 forintnál jelent ellenállást, és a 7650-7680 forintos támasz-zónát kezdte tesztelni. A Richter-papírok árfolyama szerdán 170 forinttal, 2,15 százalékkal 7720 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom a 416 forintos szint felett tudott zárni, letörése esetén 410 forintig gyengülhet, míg emelkedésnél 425 forintnál húzódik a következő akadály. A Magyar Telekom árfolyama szerdán 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 417 forintra gyengült, forgalma 83,5 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!