Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készüléket - közölte vasárnap késő este P.K. Mishra, Narendra Modi indiai miniszterelnök főtitkára hivatalos nyilatkozatában.
India szövetségi polgári légiközlekedési minisztere, Ram Mohan Naidu Kinjarapu közölte, hogy az első fekete dobozt, a repülési adatrögzítőt pénteken, június 13-án találták meg. Tájékoztatása szerint a baleset kivizsgálásának jelentése három hónapon belül készül el.
A The Hindu lap szerint a fekete dobozok adatainak letöltése és elemzése négy-öt napig is eltarthat. Már több nemzetközi nyomozóhatóság képviselői is megérkeztek Ahmedabadba, hogy segítsenek az indiai repülőgép-baleseti nyomozó hatóságnak (AAIB) a baleset kivizsgálásában.
Az Air India Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgépe csütörtökön 242 utassal és személyzettel a fedélzetén Ahmedabadból a londoni Gatwick repülőtérre tartott, de közvetlenül a felszállás után balesetet szenvedett. A balesetben legkevesebb 279 ember életét vesztette. A fedélzeten tartózkodók mellett legalább 38 ember halt meg a földön, amikor a repülőgép egy lakóövezetbe zuhant.
A baleset oka egyelőre tisztázatlan. A nyomozók a repülési adatrögzítők kiértékeléséből remélnek eredményeket.
Az indiai repülőgép-balesetek kivizsgálásával foglalkozó hatóság (AAIB) alapos vizsgálatot indított - közölte Modi tanácsadója, P.K. Mishra. Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) is vizsgálja a katasztrófát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Donald Trump megint nagyot álmodott, jöhet az Arany Flotta
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben öl a szén-monoxid: egy nő meghalt, egy férfi kórházba került