Minden tisztségéről lemond Tóth János, Gyömrő polgármestere. A jogszabályoknak megfelelően a városvezető július 15-ig tölti be a tisztséget, addig teljes körűen ellátja a feladatait. A politikus emellett a Jó Itt Élni színeiben egyéni képviselői mandátumáról is lemond.
Tóth János a döntését Gyömrő hétfői testületi ülését követően hozta meg. Mint fogalmazott, ha ez hozzájárul a közélet, valamint a jelenlegi helyzet normalizálódásához, akkor ennek nem szeretne akadálya lenni.
A polgármester ismertetése szerint Gyömrő nehéz anyagi helyzetbe került, és folyamatosan azon dolgoztak az elmúlt hónapokban, hogy rövid távon kezeljék, középtávon pedig megoldják a problémát.
A Blikk emlékeztet, hogy a városban két héttel ezelőtt botrányos ülés zajlott, amelyről videófelvétel is készült, és igencsak trágár, indulatok megjegyzések hangzottak el.
A lap úgy tudja, az indulatok egy beruházás kapcsán szabadultak el, egyes költségeket ugyanis számon kértek az ellenzéki képviselők. Kisberk Szabolcs, a Mi Hazánk képviselője a hetfői ülést egy szirénával szakította félbe.
A rizs lett a végzete: lemondott az agrárminiszter
Miközben Japánban méregdrága lett a rizs, meglehetősen cinikus megjegyzést tett saját magánkészleteiről az agrárminiszter. A tárcájába került.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba