Iráni rakéták csapódtak be hétfőn hajnalban Tel-Avivba és Haifa kikötővárosába, legalább nyolc ember halálát okozva és izraeli otthonokat lerombolva.
Az iráni válaszcsapásra reagálva az izraeli védelmi miniszter igen súlyos kijelentést tett, mondván, hogy ennek Teherán lakosai
hamarosan megfizetik az árát.
A további eszkaláció veszélye elég egyértelműnek tűnik annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök a hétvégén még reményét fejezte ki, hogy megállapodás születhet.
A harcok enyhülésének jelei egyáltalán nem mutatkoznak a háború negyedik napján.
Az izraeli hivatalos jelentések szerint az áldozatok száma 23-ra emelkedett. Az iráni egészségügyi minisztérium közlése szerint az izraeli támadásokban legalább 224 ember halt meg eddig.
A videofelvételek jól mutatják a dermesztő valóságot: számos rakéta csapódott be Tel-Aviv környékén, és robbanások voltak hallhatók Jeruzsálem felett is.
Izraeli magyar szemtanú: Mindig ott szólal meg a riasztó, ahova éppen becsapódik a rakéta
Egy kint élő magyar idegenvezető szerint felkészültek az izraeli állampolgárok Irán támadásaira, emellett rengeteg biztonságos óvóhelyre is eljuthatnak, ha betartják az utasításokat. >>>Közben az izraeli hadsereg azt állította, hogy megsemmisítette Irán rakétaindítóinak 30 százalékát. A hadsereg közlése szerint több mint 50 vadászgép és repülőgép hajtott végre légicsapásokat és több mint 120 föld-föld rakétaindítót semlegesített.
„Ez az iráni rezsim birtokában lévő föld-föld rakétavetők egyharmadát teszi ki” – mondta Effie Defrin dandártábornok, a hadsereg szóvivője az Aljazeera tudósítása szerint.
Az iráni légvédelem és rakétarendszerek elleni napokig tartó támadások után az izraeli hadsereg arról számolt be, hogy repülőgépei Nyugat-Irántól egészen Teheránig ellenőrzik az eget.
„Most már elmondhatjuk, hogy teljes légifölényt értünk el Teherán légterében” – mondta Defrin.
Meghekkelték a Vaskupolát
Az iráni Forradalmi Gárda, amely az iszlám köztársaság rakétaarzenálja felett diszponál, közölte, hogy a legutóbbi támadás új módszert alkalmazott, amely arra késztette Izrael többrétegű védelmi rendszereit, hogy gyakorlatilag magukat lőjék, ezzel is hekkelve az amúgy kiváló Vaskupola rendszert, nagyban hozzájárult, hogy számos célpontot sikeresen eltaláljon.
Az Izraeli Védelmi Erők persze nem ismerték be, hogy célt ért az irániak trükkje, nem érkeztek jelentések arról, hogy elfogó rakéták egymást oltották volna ki. Habár az izraeli tisztviselők azt már többször elismerték, hogy a védelmi rendszereik azért messze nem 100 százalékosak – pláne ha a mostanihoz hasonló mennyiségi és technológia kihívások érik nagy pontosságú iráni ballisztikus rakéták formájában.
Közben összeültek a nagyok
A világ legnagyobb gazdaságának vezetői közben ismét összeültek a Kanadai Sziklás-hegységben – írja a Reuters. A G7-ek találkozójának nyilvánvalóan megkerülhetetlen témája az iráni-izraeli konfliktus. Ezt Friedrich Merz német kancellár is megerősítette újságíróknak. A politikus szerint alapvető, hogy Irán ne fejlesszen és ne birtokoljon atomfegyvereket, biztosított legyen Izrael önvédelmi joga, elkerülhető legyen a konfliktus eszkalálódása.
A csúcstalálkozóra Kanadába tartó járaton Keir Starmer brit miniszterelnök elmondta, hogy a helyzetet megvitatta Donald Trumppal és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is. A deeszkaláció jegyében Nagy-Britannia repülőgépeket és egyéb katonai erősítéseket küld a Közel-Keletre.
„Régóta aggódunk Irán nukleáris programja miatt. Elismerjük Izrael önvédelemhez való jogát, de teljesen egyértelmű számomra, hogy ezt deeszkalálni kell. Hatalmas a kockázata az eszkalációnak a régióban és tágabb tágabb értelemben is” – mondta Keir Starmer, hozzátéve, hogy a csúcstalálkozón „intenzív megbeszélésekre” számít.
Mondhatni a csúcstalálkozó „slusszpoénja″, hogy hivatalosak a G7-hez nem tartozó India, Ukrajna, Brazília, Dél-Afrika, Dél-Korea, Ausztrália, Mexikó és az Egyesült Arab Emírségek államfői is.
Nyilvánvalóan azzal a szándékkal hívták meg őket, hogy lehetőséget teremtsenek Donald Truppal egy kis csevejre – a vámokról, a kétoldalú kapcsolatokról, és persze az ukrajnai háborúról Volodimir Zelenszkijjel.
A feszültség eleve borítékolható, hiszen az eddigi kétoldalú találkozókat Donald Trump következetesen arra használta, hogy rendre utasítsa, vagy éppen megfélemlítse őket.
A CNBC-nek nyilatkozó volt kanadai miniszterelnök, Jean Chrétien a napokban már előre arra intette a találkozó vezetőit, hogy Trump bármit is produkál majd, nyugodtnak kell maradni, ahogyan Carney kanadai miniszterelnök is tette a legutóbbi Ovális Irodában tartott találkozójukon. Szerinte nem elképzelhetetlen, hogy Donald Trump megint valami őrültséget fog csinálni, hogy bekerüljön a hírekbe. – Hagyni kell, hagy beszéljen csak – fűzte hozzá.
Összeült a rettegett titkos csoport, hogy megint világuralomra törjön
Az összeesküvés-elméletek hívei idén is kaphatnak némi muníciót, pláne, hogy Ukrajna az egyik fő témája a Stockholmban összeülő Bilderberg-csoportnak. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól