Az eurót a kora reggeli 359,75 forint után este fél hétkor 360,01 forinton jegyezték. A dollár jegyzése 307,89 forintról 310,17 forintra ment fel, a svájci franké pedig 331,28 forint után 331,93 forinton állt este.
A dollár jegyzése a nap folyamán megközelítette a forint idei leggyengébb árfolyamát. Napközben 307,65 és 310,24 forint között jegyezték a dollárt. A forint idei leggyengébb árfolyama a dollár 310,89 forintos jegyzése volt március 9-én. Az idei legerősebb árfolyama a forintnak a dollárral szemben a június elsejei 282,70 forintos jegyzés volt - amihez képest szerda esti jegyzésén 9,7 százalékkal állt gyengébben a forint - írja az MTI.
Kapcsolódó
A dollárral szemben a forint a hét eleji kezdés óta 1,9 százalékkal, a hónap eleje óta 5,0 százalékkal, az év eleje óta pedig 4,5 százalékkal gyengült.
A svájci frankkal szemben szerda estig 0,7 százalékkal gyengült a forint a hétfői kezdés óta. A hónap eleje óta 2,9 százalékkal gyengült, de 1,0 százalékkal áll erősebben az év eleji kezdésnél.
Szerda esti jegyzésén az euróval szemben a hét eleje óta 0,9 százalékkal gyengült a forint, 3,2 százalékkal a hónap eleje óta, de még 0,7 százalékkal áll erősebben az év eleji kezdésnél.
A lengyel zloty az euróval szemben 2,5 százalékkal gyengült a szeptemberi kezdés óta, év eleji árfolyamánál pedig 1,6 százalékkal áll gyengébben. A cseh korona a hónap eleje óta 0,4 százalékkal gyengült az euróval szemben, de 2,7 százalékos nyeresége van az év eleje óta. A román lej ebben a hónapban 0,3 százalékkal gyengült, az év eleje óta pedig 1,7 százalékkal.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Amerikai tragédia: elfordulnak az utazók a világ legkedveltebb célpontjától

Újra érkeznek csaló levelek az MVM-től
