A magyar idő szerint hajnalban záró tőzsdék közül a japán Nikkei 3,27 százalékot javított egy nappal korábbi értékén. A reggel nyitó európai tőzsdék is belehúztak, a vásárlók a délelőtt folyamán nem is engedték 2 százalék alá az indexek növekedését. A londoni FTSE eddig 84,90 pontot erősödött (4129,20), a párizsi CAC 67,49 ponttal javult (3209,44), míg a frankfurti DAX 67,49 pontot erősödött (3403,21). Elsősorban a pénzügyi társaságokat kapták fel a befektetők, így például a BNP Paribas, vagy az INg Group húzott eddig jelentős hasznot a raliból – derül ki a Bloomberg összeállításából. Jól teljesítenek az amerikai határidős indexek is. Az elemzők odáig mennek, hogy szerintük a háború lehetőségének elmúlása miatt akár már november-december környékén beindulhat a világgazdaság motorja. A magyar tőzsdén elapadt a nyitáskori lendület, a kezdeti 107 pontos növekmény után az index délben már csak 48,32 ponttal haladta meg a tegnapi záróértéket. A blue chippek közül egyedül a Borsodchem papírok veszítettek értékükből. A társasággal kapcsolatos friss hír, hogy kapacitásbővítés céljából 100 millió eurós hitelt venne fel öt banktól. A többi húzó papír árfolyama emelkedik. A nap kérdése, hogy a Mol részvények iránt hogy alakul a kereslet a továbbiakban azok után, hogy Irak mégis kész beengedni az ENSZ fegyverzet ellenőreit az országba. Az olajpiacok mindenesetre áreséssel reagáltak erre a bejelentésre. A délelőtt egyik nyertese a Richter, aminek az árfolyamára jótékony hatással lehetett, hogy az Egészségügyi Minisztérium illetékesének nyilatkozata szerint mégis lehetőség van a tb-támogatásban nem részesülő gyógyszerárak októberi változására. A forint minimálisan erősödött az euróval szemben a mai kereskedésben, a déli 243,06 forintos árfolyam 11,97 százalékos kurzust jelent a sáv erős oldalán. A dollárral szemben ellenben gyengült a hazai fizetőeszköz, jelenleg egy zöldhasúért 252,25 forintot adnak. Az iraki attak elmaradásának lehetősége a dollárt is felívelő pályára állította, mind az euróval (0,965), mind a jennel (122) szemben erősödött. Erre még a japán pénzügyi vezetés is rásegített egy nyilatkozatával. Az olajpiacon minden a vevők malmára hajtja a vizet, a Brent novemberi határidőre 4,4 százalékkal, 1,25 dollárral lett olcsóbb, s már 27,27 dollárért hozzá lehet jutni egy barrelhez. Az OPEC ugyanakkor kijelentette, egyáltalán nem biztos, hogy a fejlemények után változtat a kitermelési kvótákon. Az USA ma publikálja az augusztusra vonatkozó ipari termelési adatot, a piac előzetesen 0,2 százalékos növekedést valószínűsít. Ez éppen a fele volna az előző hónapok havi átlagának.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!