A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,07 pontos csökkenéssel, 104 286,07 ponton nyitott hétfőn.
Enyhe emelkedéssel indulhat hétfőn a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1013,36 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 104 286,14 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Czibere Ákos az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP pénteken átlépte a 30 ezer forintos ellenállást, ez most már támaszt képez, míg felfelé 31 086 forintnál látható technikai ellenállás. Folytatta a sajátrészvény vásárlást az OTP, a pénteki kereskedésben 21 847 darab részvényt vásárolt, az átlagár 29 997 forinton alakult. Pénteken az OTP-részvények ára 460 forinttal, 1,53 százalékkal 30 430 forintra erősödött, forgalmuk 20,4 milliárd forintot tett ki.
A Mol a pénteki gyorsjelentés után visszaesett a 2955 forintnál lévő 50 napos mozgóátlagra, amely támaszt képez, az árfolyamban, ellenállás pedig a 30 napos mozgóátlag 3021 forintos értékénél és 3043 forintnál látható. Pénteken a Mol 12 forinttal, 0,4 százalékkal 2998 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
A Richternél 10 470 forintnál és amennyiben tartósan felette tud maradni, 10 513 forintnál látható további ellenállás. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,14 százalékkal 10 480 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A Magyar Telekom nem tudott érdemben növekedni pénteken, továbbra is 1800 forintnál látható támasz felett van, míg a következő potenciális akadály 1868 forintnál lehet. Céláremelés érkezett a Magyar Telekom részvényeire: az Oddo BHF 2150 forintra emelte a korábbi 2100 forintos 12 havi célárát, az ajánlásuk a Telekom részvényeire továbbra is felülsúlyozás. Pénteken a Magyar Telekom árfolyama 1818 forint maradt, forgalma 797,4 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló