Áldott Zoltánt, az INA igazgatóságának elnöke elmondta: a szerződés aláírása fontos lépés volt a fő projekt, a rijekai nehézfém feldolgozó üzem teljes megépítéséhez. A 3 milliárd kunás (valamivel több mint 120 milliárd forint) beruházás nemcsak az INA történelmének legnagyobb befektetése, hanem a valaha volt legnagyobb befektetés is Horvátországban.
"Célunk, hogy jelentősen javítsunk a rijekai finomító piaci helyzetén és versenyképességén regionális és európai szinten, így az első fázisban 200 millió kunát (8 milliárd forint) fektetünk be" - közölte Áldott Zoltán. Hozzátette: a teljes projekt megvalósításához számítanak a részvényesek támogatására is, hogy biztosítani tudják a horvát olajipari vállalat további fejlődését.
Az aláíráson részt vett Slaven Dobrovic horvát környezetvédelmi és energetikai miniszter is.
A tárcavezető a közlemény szerint elmondta: ahhoz, hogy a rijekai finomító sikeresen tudjon működni a legmagasabb technológiai és ökológiai előírásokkal összhangban, további befektetésekre van szükség. Ezért ez a beruházás elkerülhetetlen volt a rijekai finomító versenyképességének növelése érdekében.
A projekt megmutatja, hogy a tervezett nehéztermék feldolgozó üzem és a kísérő üzemek hogyan illeszkednek bele a már meglévő finomítói rendszerbe. A késleltetett kokszoló mellett épül egy új kikötő, egy zárt koksz raktár, valamint trafóállomás és távvezeték is, emellett a meglévő létesítményeket fel kell újítani. Az INA eddig 40 millió kunát fektetett a projektbe és megszerezte az építési engedélyt az új üzemhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy-két hetet kaptak a bankok, a miniszter keményen megfenyegette őket egy ársapkával

Ingyen adja az MVM az amperbővítést, de súlyos százezrekbe is fájhat a procedúra

A nyugdíjas néni egész élete megtakarítását akarta befektetni: története óvatosságra int

Terjed a Poco és az Elfbar a magyar iskolákban

Figyelem, hatalmas változás jön a Messengerben

Ezt tennék a lengyelek, ha kitörne a háború

Németország beáll a sor elejére, és magával húzza európai partnereit is

Katasztrófa történt egy hatalmas orosz olajfinomítóban, ilyen lenne a béke előkészülete?

Vészjelzést adtak a német cégek, sorra költöznek külföldre
