Az OMV vezérigazgatóját bennfentes kereskedéssel vádolják az osztrák hatóságok. Ruttenstorfer egy héttel az osztrák cég Mol-pakettjének értékesítése előtt duplázta meg a cégben lévő tulajdonát.
Wolfgang Ruttenstorfert azzal vádolják az osztrák hatóságok, hogy visszaélt bennfentes cégvezetői információival. Az ellene 2009. augusztusában indított vizsgálat szerint az OMV vezérigazgatója napokkal az előtt duplázta meg az általa irányított cégben lévő részesedését, hogy 2009. március végén bejelentette: az OMV feladja a Mol többségi tulajdonának megszerzéséért indított hadjáratát, kiszáll a magyar olajvállalatból, és 21 százalékos pakettjét értékesíti az orosz Szurgutnyeftegaznak.
Ruttenstorfer mandátuma 2011 márciusában jár le, idő előtti lemondását a Reutersnak adott nyilatkozata szerint az ellene megindított eljárás ellenére sem látja szükségesnek. Állítása és a cég hivatalos közleménye szerint a tranzakciót, amelynek során a cégvezető 620 ezer euró értékben vásárolt OMV-részvényeket a szabályok szerint bejelentette, ráadásul Ruttenstorfer csak a bónuszprogramja által lehetővé tett opciós jogával élt, amikor duplájára növelte tulajdonát az általa irányított cégben, ahol jelenleg több mint 40 ezer részvényt birtokol.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.