A Harry Poter könyvek brit kiadója, a Bloomsbury tavalyi profitjának 23,6 százalékos emelkedéséről számolt, be a varázslótanonc tehát továbbra is talicskával tolja haza a zsetont, s a kiadó beszámolója szerint ez idén sem másként, legalábbis az évkezdet alapján. A társaság adózás előtti eredménye 20,13 millió fontstreling volt 2005-ben az egy évvel korábbi 16,28 millió után.
Megmutatjuk, mennyi befektetés érkezett eddig Kínából.
Budapest agglomerációjában feltalálták a kuncsorgásmentes autóstoppolást. És működik!
Csak három párt jutna be a Parlamentbe - ha most lennének a választások.
Az átalakított érettségin 90 perc áll rendelkezésre az I. feladatsor megoldására.
A nagy amerikai vállalatok több profitot termelnek, mint azt az elemzők gondolják, azonban a kis és közepes cégek veszettül küzdenek a gyorsjelentések alapján.