Szlovákiában az emberek harmada kevéssé hisz a tudományban - idézte a pozsonyi Új Szó azt a felmérést, amelyet Vladimíra Cavojová, a SAV Kísérleti Pszichológiai Intézetének munkatársa készített. A megkérdezés válaszadóinak 68,9 százaléka a feltett kérdésekre inkább az egyszerű, logikusnak tűnő, de hamis választ jelölte be a valódi tudományos magyarázat helyett.
A megkérdezettek több mint harmada hisz abban az összeesküvés-elméletben, miszerint a New York-i ikertornyok elleni 2001-es merényletet az amerikai kormány szervezte. Azt az elképzelést, hogy a rák ellenszerét már megtalálták, de a gyógyszergyárak titkolják, az érintettek 60 százaléka hitte el. Gyakori tévképzet az is, hogy a Földre látogató földönkívülieket a kormányok rejtegetik, hogy a Holdra szállás meg sem valósult, és hogy a migrációs válságot valakik szándékosan idézték elő. Ez utóbbiról a válaszadók fele gondolta, hogy igaz.
Kapcsolódó
A hat leggyakoribb tudománytalan állítás között volt, hogy a Föld lapos (8,2 százaléknyian hittek benne), a globális felmelegedés kitaláció (több mint 10 százaléknyian hittek benne), de az a tévképzet is, mely szerint a betegségek elleni oltás káros
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Kínai rendőrök helyett, kínai autók érkeznek hazánkba
Újabb világjárvány köszönthet ránk 2026-ban, ellenszer sincs