Az elemzők becslése szerint közel 50 veszteséges gyártó lehet kénytelen leépítésbe kezdeni 2026-ban vagy akár csődöt is mondhat. 2020 óta ez lehet az első év a világ legnagyobb autópiacán, amikor a teljes szaktor visszaeshet a kormányzati támogatás csökkenése és az iparág túlzott kapacitása miatt.
A Totalcar szemléje szerint különösen nehéz helyzetben vannak azok, akik kizárólag elektromos autókat gyártanak, mivel a belső kereslet gyengülése mellett további problémát okoz, hogy idén december 31-én lejár a teljes adómentesség az elektromos autók vásárlására, amely 2026-tól már csak a felére csökken, és még az is kérdéses, hogy Peking megújítja-e a 20 ezer jüanos, vagyis átszámolva mintegy egymillió forintos járműbeszámítási támogatását.
Kapcsolódó
Előrejelzések szerint jövőre 13 százalékra lassulhat a kínai elektromos járműpiac növekedése a 2025-ös 27 százalékról. Ezek a nehézségek még a BYD-t is érinthetik, amelynek a harmadik bevételes nyeresége 33 százalékkal csökkent, és a bevétele is először csökkent hosszú évek óta, főként Kína piaci helyzete miatt.
A lap szerint a kínai autógyártók közül sokan a túlélésért a nemzetközi piacokra fókuszálnak, ahol jóval magasabb áron tudnak eladni. A BYD exporteladásai több mint kétszeresére nőttek a harmadik negyedévben, a Geely pedig 2026-ra akár 80 százalékos bővülést remél a külföldi piacaikon.
Döntött a BYD: ekkor kezdi meg a gyártást Magyarországon
Bár a most napvilágot látott képek alapján nem úgy fest, hogy a BYD gyára üzemképes lesz idén, a vállalat kitart az eredeti álláspontja mellett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
Horrorszámlát kaphat, ha ezekre nem figyel oda most: csak így kerülheti el a kész anyagi csődöt
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni