Az MTI annak kapcsán kereste meg az ORFK-t, hogy a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója már nem szerepel az Interpol internetes körözési listáján. A hvg.hu az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva azt írta: az Interpol honlapjáról két hete törölték Hernádi Zsoltot azt követően, hogy "felfüggesztették az eljárást".
Az MTI-nek a konkrét esetet firtató kérdésére a rendőrség azt válaszolta, hogy arról az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény értelmében adatvédelmi okok miatt nem áll módjában tájékoztatást adni.
Szollár Domokos, a Mol kommunikációs igazgatója az MTI-nek korábban elmondta: értesültek arról, hogy Hernádi Zsolt nem szerepel a listán, de hivatalosan érdemben nem kívánják kommentálni. A zágrábi megyei bíróság és a horvát belügyminisztérium szóvivői az MTI kérdésére azt válaszolták korábban, hogy nem tudják miért nem szerepel a listán Hernádi Zsolt, és az ügyben a horvát belügyminisztérium az Interpoltól kért információt.
Felülvizsgálnak
Hernádi Zsolt esete jelenleg felülvizsgálat alatt van, amelyet az Interpol ügyeit ellenőrző független bizottság (CCF) végez - közölte hétfő este az MTI megkeresésére a nemzetközi rendőri szervezet azzal kapcsolatban, hogy a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója már nem szerepel az Interpol internetes körözési listáján. Amíg a felülvizsgálat tart, a lyoni székhelyű intézmény nem kíván további információkkal szolgálni - olvasható a közleményben.
A vizsgálat idejére a CCF javasolhat olyan átmeneti intézkedéseket, mint például az ügyre vonatkozó információk blokkolása az Interpol adatbázisában. A testület a vizsgálat befejezése után dönt arról, hogy törli, feloldja vagy pedig módosítja-e az adatokat az Interpol adatbázisában - tette hozzá a rendőri szervezet.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Újra brutális számok érkeztek az Nvidiától

Ne kapkodja be ezeket a gyógyszereket, nagy baj lehet a vége

Baráti üzletembernél nyaralgatott a miniszterelnök, az ellenzék a fejét követeli

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Nevetséges áron kínálnak lakóházat a Bakonyban

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Kiderült, miért nem érhető el normálisan a Honvédkórház napok óta
