A szerb kormánynak megoldást kell találnia a villamos energia árának óriási emelkedésének elkerülésére, mert ellenkező esetben a nagy fogyasztónak számító vállalatokat be kell zárni – mondta Nebojsa Atanackovic, a szerbiai Munkáltatók Szövetségének tiszteletbeli elnöke a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. A vállalkozók egyesülete azt várja, hogy kormány ne csak az áram, hanem a dízel árának emelkedését is korlátozza, hiszen a fuvarozók is veszélyben vannak.
Ana Brnabic kormányfő néhány napja bejelentette, hogy a kormány munkacsoportot hoz létre az emelkedő energiaárak következményeinek enyhítésére. A SEEPEX szerb villamosenergia -tőzsde műszaki igazgatója, Dejan Stojcevski szerint megoldást kell találni a drágulásra, különben a gazdaság nem bírja el az újabb terheket.
„Senki sem tudta megjósolni az áram ilyen mértékű drágulását, ezt mesterségesen az európai gáz drágulása okozta, és az áremelkedés Szerbiára is átterjedt” – mondta Stojcevski. Becslése szerint a villamosenergia egyéb költségek (adók) nélküli ára a következő években minden bizonnyal körülbelül 50 százalékkal magasabb lesz a koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest, mivel a szén-dioxid -kibocsátási adó mértéke is számottevően növekedett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Szijjártó Péter: Az EBESZ működését továbbra is támogatni kell

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon
