A személyi kérdések a műtárgypiacon is ugyanolyan fontosak, mint a gazdasági élet más területein, hiszen egy résztvevő múltjából, szakterületéből sok minden kikövetkeztethető. A Kieselbach Galéria háza táján most új szereplő tűnt fel, és a legutóbbi kiállításokat, így a Szabó Károly gyűjteményéből származó fotókat tartalmazó tárlatot már így jegyezték: Kieselbach Tamás és Einspach Gábor. Einspach pályája kezdetén már dolgozott a műkereskedelemben, a BÁV-nál, majd a Belvárosi Aukciósházban. Ma igazságügyi szakértő, bankok és biztosítótársaságok tanácsadója, becsüstanfolyamokon és a Moholy-Nagy Egyetemen tanít, de az elmúlt öt évben leginkább az Art Magazin kapcsolódott a nevéhez. A magazin előzményei közé sorolható egy szűk körben terjesztett kiadvány, amelyet szintén Einspach Gábor szerkesztett és a Kereskedelmi és Hitelbank adott ki ügyfeleinek azzal a céllal, hogy megismertesse velük a képzőművészetet mint alternatív befektetési formát, illetve azt, hogy ebből nemcsak anyagi haszon származhat, hanem a vásárlásnak számos más hozadéka is lehet, a presztízstől a jóérzésig. Az Art Magazin túllépett ezen a körön, ám nem lett sem kritikai lap, sem befektetési tanácsadó kiadvány; rangos képzőművészeti médiummá nőtte ki magát, ráadásul nemcsak a szakmának szól – sem témaválasztásában, sem hangvételében –, hanem egy jóval szélesebb érdeklődő közönségnek. Nem piaci elemzéseket közöl, de igyekszik megmutatni azokat a lehetőségeket, amelyek közül akár befektetési céllal is érdemes válogatni. A magazint hárman alapították: Einspach Gábor, Topor Tünde és Winkler Nóra. A tartalmi kérdések, a lap összeállítása ma Topor Tünde főszerkesztő feladata, Einspach egy ideje már csak a kiadással kapcsolatos munkákat végzi. Ez mostantól még inkább így lesz, hiszen Einspach idén január elsejétől Kieselbach Tamással kezdett dolgozni, akinek tudvalevően régi célja – ahogy ő szokott fogalmazni, vállalása –, hogy a magyar képzőművészet méltóbb helyre kerüljön a nagyvilágban, s ugyanezzel a szándékkal szeretne most már nemcsak a „XIX. század vége, XX. század eleje” korszakkal foglalkozni, hanem a magyar kortársakkal, illetve a fotóművészettel is. Ez egybevág az Art Magazin célkitűzéseivel, de Einspach Gábor – aki folytatni szeretné eddigi tevékenységeit is –, nyomatékosan figyelmeztet, hogy a Kieselbach Galériának semmi köze nincs a laphoz. Kieselbach Tamással egy új galéria, egy új brand létrehozása céljából vágtak bele a közös projektbe, hogy eljuthassanak a nagy külföldi művészeti vásárokra: Maastrichtba, Bázelbe, minél több helyre (a társulásnak neve még nincs, de van már közös logójuk). Ezekre a vásárokra hosszú várólistáról lehet bejutni – mondja Einspach –, sokat kell felmutatni, hogy kapun belül kerülhessen valaki. Vagy száz galéria vár a sorára, noha nagyjából 50 millió forintnyi összeg a belépő, és szigorú követelményeknek kell megfelelni. Aukciósházat elvben be sem engednek, mert az más piaci szegmens – Nyugaton élesen elválik az aukciózás és a hagyományos műkereskedelem –, bár azért oldódnak a kötöttségek. Idén például jelen volt Maastrichtban a Christie’s és a Sotheby’s is – igaz, az utóbbi úgy, hogy megvásárolt egy holland galériát, az előbbi pedig King Street Galerie néven szerepelt. Gyakorlatilag bevásárolták magukat a vásárba, még ha iszonyatos támadások érték is őket emiatt a műkereskedők részéről. „A Kieselbach Galériának jelenlegi formájában nem lenne esélye a vásárokon való megjelenésre, mert nem felel meg az alapvető kritériumnak, vagyis hogy galériaként működjék és ne aukciósházként – hangsúlyozza Einspach Gábor. – A jelentkezéshez ezenkívül kell egy tevékenységjegyzék: milyen kiállításokat csináltál, arról milyen publikációk jelentek meg, milyen könyveket adtál ki, a kiállításaidhoz kapcsolódóan milyen katalógusokat, mikor vagy nyitva, hol van az üzleted. Szeretnénk rövid távon odaérni.” Az út része az a 8-10 kiállítás, amit ebben az évben már közösen hoznak létre. Arra a kérdésre, hogy mi szüksége van társra az egyik legerősebb magyar galéria vezetőjének, Einspach azt felelte, hogy a válasz egyszerűbb, mint sokan gondolnák: Kieselbach egyszerűen nem bírja egyedül a temérdek munkát. Ezt Kieselbach Tamás is megerősítette, mondván, a munkához barátok és társak kellenek, márpedig ez a szakma itthon meglehetősen individuális, egy-egy személy vagy család áll a galériák és aukciósházak mögött. Kevés példa van az együttműködésre, de ő mégis megpróbálkozik vele, mert a pénzkeresésen túlmutató célokat szeretne elérni. Azzal is tisztában van emellett, hogy az igazi siker Magyarországon mindig az, ami külföldön visszaigazolást kapott, csak akkor hiszik el idehaza is. Kieselbach azt mondja: képet eladni, köszöni szépen, tud, de szeretné felhívni a külföld figyelmét, kik azok a magyar művészek, akikre figyelni érdemes. Tudatosan szeretné megmutatni – ahogy tette eddig is könyveiben – a saját értékrendjét és választásait, melyek sok tekintetben azonosak Einspach Gáboréival.