Májusban 17 ezerrel 11,881 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes ügyfélszáma, és az előző hónaphoz képest 27 ezerrel kevesebb, így 10,789 millió volt a forgalmazásban résztvevők, azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).
Az AutoWallis régiós szereplővé vált.
A mesterséges intelligencia felhasználásával elkövetett csalások veszélyeire figyelmeztetett Warren Buffett.
Megmutatjuk, mennyi befektetés érkezett eddig Kínából.
Az Európai Bizottság szerint Lengyelország teljesítette a feltételeket, így lezárják az ellenük folytatott eljárást.
Az orosz elnök szerint olyan provokatív kijelentések jöttek nyugatról, amelyek miatt fel kell készülnie a hadseregnek.
Egy amerikai termékmenedzser az elmúlt hat évben a Metánál és a Googlenál is dolgozott, egy blogposztban osztotta meg a tapasztalatait.