Az MTI híradása szerint az LÜ törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva hozta meg döntését Ékes Ilona, a Magyar Nők Világfóruma által a kuratóriumba delegált tag kérése kapcsán.
A határozat idézi a médiatörvény egy szakaszát, miszerint, ha az elnökség "nem tud az összes tag kétharmados többségével javaslatot tenni a műsorszolgáltató elnökének személyére, és ugyanilyen szavazataránnyal új pályázat kiírásáról sem tud dönteni a pályázat beadási határidejétől számított harminc napon belül, megbízatása megszűnik".
"A vizsgálat eredményeként a Legfőbb Ügyészség felszólalást és figyelmeztetést nyújtott be az Ellenőrző Testülethez és az elnökség volt elnökéhez" - idézi az MTI a határozatot, amely szerint "a tett intézkedésekről a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökét tájékoztatta".
Az elnökség mandátuma eredetileg tavasszal járt volna le. A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény LÜ által hivatkozott paragrafusa rendelkezik arról is: a megbízatás megszűnése esetén az Országgyűlés egy hónapon belül új elnökséget választ; az új grémiumba az előző elnökség tagja nem jelölhető.
Az elnökség tavaly július 29-én, majd október 7-én írt ki pályázatot az elnöki posztra, mindkét pályázat sikertelenül végződött, mert egy jelölt sem kapta meg a szükséges támogatást. Még december 5-én új pályázat kiírása mellett döntöttek, az azonban csak január 31-étől nyilvános.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.