A Pannon GSM tavalyi üzleti tevékenységének árbevétele 97,5 milliárd forint, ami 23,9 százalékkal több, mint 1999-ben. A cég üzleti tevékenységének eredménye 2000-ben 15,4 milliárd forint, ez 18,8 százalékkal kevesebb a megelőző évinél. A társaság tavaly 27,6 százalékkal kisebb, vagyis 10,1 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, mint 1999-ben.
Csak három párt jutna be a Parlamentbe - ha most lennének a választások.
A nagy amerikai vállalatok több profitot termelnek, mint azt az elemzők gondolják, azonban a kis és közepes cégek veszettül küzdenek a gyorsjelentések alapján.
Miközben a háztartások havi átlagos jövedelme nettó 551,5 ezer forintra emelkedett, a felük maximum 100 ezer forintot költ élelmiszerre.
Szerkesztőink válogatása az elmúlt hét legfontosabb és legolvasottabb híreiből.
A próbaterheléseken is átesett Kalocsa és Paks között megépült átjáró, a két napon át tartó művelethez 20 darab 40 tonnás teherautót vonultatott fel a Duna Aszfalt.
Az összforgalom 67,084 milliárd forintról 46,306 milliárd forintra csökkent a négynapos kereskedés alatt. Összefoglaló.