A Vivendi felkészülten várja az év végi távközlési piacnyitást: a társaság a távolsági hangszolgáltatás piacán az egész ország területén meg kíván jelenni december 23-ától – jelentette ma be Polányi Sándor, a Vivendi Telecom Hungary vezérigazgatója. A piacnyitásig azonban még számtalan végrehajtási rendeletnek kell megjelennie. Polányi bízik abban, hogy ezek még időben megszületnek.
Csak három párt jutna be a Parlamentbe - ha most lennének a választások.
A nagy amerikai vállalatok több profitot termelnek, mint azt az elemzők gondolják, azonban a kis és közepes cégek veszettül küzdenek a gyorsjelentések alapján.
Miközben a háztartások havi átlagos jövedelme nettó 551,5 ezer forintra emelkedett, a felük maximum 100 ezer forintot költ élelmiszerre.
Szerkesztőink válogatása az elmúlt hét legfontosabb és legolvasottabb híreiből.
A próbaterheléseken is átesett Kalocsa és Paks között megépült átjáró, a két napon át tartó művelethez 20 darab 40 tonnás teherautót vonultatott fel a Duna Aszfalt.
Az összforgalom 67,084 milliárd forintról 46,306 milliárd forintra csökkent a négynapos kereskedés alatt. Összefoglaló.