A jogi egyetem még ma is az egyik legkedveltebb továbbtanulási célpont, miközben a végzősök számára sokszor csak az igencsak túlzsúfolt ügyvédi pálya elérhető. Magyarországon napjainkban közel tízezer ügyvéd dolgozik, és számuk évente mintegy ezerrel növekszik. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Bánáti János szerint ugyanakkor vállalhatatlan, hogy az ügyvédi kar létszámkorlátozást vezessen be, bár a levelező szakok megszüntetése jó ötletnek tűnhet.
Az évtizedekig egykézésre kényszerített Kínában az ingázó munkavállalók milliói nem engedhetik meg maguknak, hogy nyugdíjba vonuljanak, mert egyszerűen felkopna az álluk.
Olyan árak repkednek a belvárosi kerületekben, hogy azzal kevesen tudnak versenyezni.
Brüsszelt sikerült meggyőznie a lengyeleknek, hogy a belsőégésű motorral rendelkező járművek után a jövőben se kelljen közterhet fizetni.
A lakásszövetkezeti és társasházi ingatlanok tulajdonosai felkészülhetnek a közös költségek emelkedésére.
A szakértő szerint nem szabad kínai pénzből helyettesíteni az EU-s forrásokat.