Amikor megjelent a Tesla első olyan autója, a Model 3, ami nem a luxuskategória volt, elővételben elkelt több évi legyártandó mennyiség belőle. Az ígéretek szerint a járművet 40 ezer dollárért adták volna, de a nagy érdeklődés és a gyártás időigényes beindítása és felfuttatása jóval magasabbra vitte az árat, pláne, ha a vásárló nem a legegyszerűbb típusra vágyott.

Versenyhelyzet

Pár év alatt aztán elfogyott a sor, mindenki megkapta az autót, sőt, előfordult, hogy halmozódni kezdett a készlet. Eljött hát a verseny ideje a vásárlókért: árat kellett csökkenteni. Kínában a többi helyi gyártó kezdte szorongatni (a Tesla is helyi, hisz ottani üzeme látja el az egész piacot): ez meg is lephette Elon Muskot, ahogy az egész piacot is, miután váratlanul jött a BYD és a többiek gyors felfutása.

A hatalmas amerikai piacon is árengedményre volt szükség, noha ott a konkurencia nem olyan veszélyes, mint Kínában. A probléma egyrészt az lehet, hogy az olcsó benzinár miatt lassabban állnak át a vevők az elektromosra, mint máshol, így az árnak közelítenie kell a hasonló paraméterekkel rendelkező belsőégésűekéhez, másrészt az infláció még a roppant gazdag országban is megtette hatását, és okozott egy kis reálbércsökkenést.

Évtizedes ígéret 

Mindezek eredőjeként a CNBC szerint eljött a 40 ezer dolláros, sőt az alatti, közel 10 évvel ezelőtti ígéret beváltása. Az alaptípus listaára 38 990 dollár lett, míg eddig 40 240 dollár volt. A masszívabb akkumulátorral felszerelt, sokkal nagyobb távot megtenni képes típus ára 45 990 dollár lett 47 240 helyett, a Model 3 Performance pedig 50 990 lett 53 240 dollár helyett. Emellett a Model Y Performance SUV ára is csökkent: 54 490 dollárról 52 490-re.

Van miből engedni

A mostani árcsökkentésben szerepet játszhatott, hogy a keresletcsökkenés már a negyedéves adatokban is mutatkozott: 435 059 autót adtak el, ami elmarad mind a cég, mind a piac várakozásaitól. A Tesla helyzete annyiban kedvezőnek mondható, hogy egyelőre magas profithányaddal tudja gyártani és eladni a járműveket, így van tere az árcsökkentésnek a költségek lefaragása nélkül is.

További lehetőségek

Az idei 1,8 millió darabos értékesítési tervet továbbra is tartják, ugyanakkor a jelek arra mutatnak, hogy már szükség lehet az új típusokra, köztük a jóval olcsóbb tervezett kisebb járműre is ahhoz, hogy Elon Musk cége valóban felvegye versenyt a legnagyobb gyártókkal, ne csak a részvényárfolyam legyen többszöröse azokénak. A tavalyi év adatai alapján a Toyota áll az első helyen évi 9,5 millió autóval, a második a Volkswagen 8,3 millióval (ami már erős csökkenés eredménye, hisz 2020-ban még 9,3 millió volt az adat). Elon Musk korábban legalább 10 milliós számot tűzött ki célként.