Márciustól mintegy 160 milliárd forint forrás állhat rendelkezésre a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP), az összeget a Közlekedési Operatív Program beragadt pénzeiből csoportosítják át - mondta Molnár Ferenc, a Századvég Gazdaságkutató EU-üzletág vezetője az az IPENERG Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselete Egyesülés sajtóbeszélgetésén.

Az erről szóló döntés jelenleg az Európai Bizottság előtt van, a magyar kohéziós forrásokat érintő márciusi Ecofin-döntés után hagyhatja a testület jóvá ezt az igényt. A forrásokra 2013. december 31-ig kell leszerződni, a pénzügyi elszámolásnak pedig 2015. december 31-ig kell megtörténnie, a fizikai kivitelezések egy része pedig már 2013 nyarán elindulhat Molnár szerint. A leendő programban vállalkozások, önkormányzati és állami intézmények pályázhatnak majd épületenergetikai beruházások támogatására (utóbbi kettő biztosan kiemelt célterület lesz), várhatóan mindhárom terület delegált kerettel rendelkezik majd, az összeg leglább 200-250 milliárd forintos építési beruházást generálhat.

A piac komplex termékekre vár, azaz a támogatás mellett az önerő vagy a cashflow-problémákra is megoldást kell nyújtani - tette hozzá Molnár. Ennek érdekében a programban, illetve a pénzügyi termékek tervezésében részt vesz majd az MFB, a bank innovatív pénzügyi eszközöket, komplementer termékeket dolgoz majd ki (egy részük már elindult vagy indítási fázisban van). A leendő támogatási csomagnak lehetnek olyan elemei, amelyeknél nem 100 százalékos lesz a támogatási intenzitás, az MFB az önerőhöz adhat támogatást, többek közt finanszírozási forrásokat juttatva a kereskedelmi bankokhoz, az önkormányzati intézmények számára a hitelek és egyéb finanszírozás érdekében valamilyen garanciatermék bevezetésével (Molnár szerint a kereskedelmi bankok megfelelő garanciával hajlandóak lennének belépni a finanszírozási oldalra). A cashflow-előfinanszírozást MFB-forrásokból a kereskedelmi bankok, vagy az MFB maga is hajlandó belépni (ennek érdekében a bank saját értékesítési csatornát isfejleszt). A program 2014 után is folytatódna, az első periódus ehhez egyfajta pilotot teremtene Molnár szerint. Emellett elemzik azt, hogy más operatív programból felszabadíthatók-e források a vállalkozások energetikai technológiafejlesztésre.

Ha a bizottság jóváhagyja az átcsoportosítást, az új KEOP-akcióterv márciusban kerülhet a kormány elé. Molnár szerint emellett kidolgozás alatt áll egy olyan eszköz, ami közvetetten lehetőséget teremtene lakossági ingatlanok EU-forrásból támogatott felújítására. Az erre vonatkozó jogi lehetőség "nem kizárt", jelenleg azt vizsgálják, hogy nem jelent-e aránytalanul nagy költségeket. Ilyen program finanszírozására ugyanakkor nincs lehetőség az átcsoportosított 160 milliárd forintból, erre az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásainak átcsoportosításával lehetne mód, a megoldás ugyanakkor Molnár szerint 2020 végéig lehetővé tenné, hogy a lakossági épületállomány jelentős része felújításának támogatását.