Nemcsak folytatódott, hanem sok szempontból fel is gyorsult az idei első félévben az évek óta tartó, és már eddig is felülmúlhatatlannak gondolt jogalkotási láz Magyarországon. A CompLex Kiadó a holland Wolters Kluwer csoport tagja Jogtárának adatai szerint június végéig összesen 608 törvény, kormány-, minisztériumi, illetve egyéb rendeletet hirdettek ki, ami nagyjából 25 százalékkal több az egy évvel korábbinál (483 jogszabály született a tavalyi első félévben).

A törvények és a kormányrendeletek száma újból meghaladta az előző évi első féléves adatokat (ahogyan 2012-ben is több volt a 2011 első félévinél). A parlament június végéig 124 törvényt alkotott, ami abszolút rekordot jelent: soha a magyar jogalkotás történetében nem fordult elő, hogy az év első felében száznál több törvény szülessen (2012-ben 89, egy évvel korábban 82, míg a kormányváltás évében és 2009-ben csak 63-63 törvényt hirdettek ki június 30-ig). Mindez azt is jelenti, hogy idén az évnek pontosan minden munkanapjára jutott egy kihirdetett törvény: június végéig ugyanis éppen 124 munkanap volt ebben az esztendőben.

Az év végére több mint 250 törvényt fogadhatnak el

A törvények száma egyébként 39 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és mivel az évek többségében a második félév szokott intenzívebb jogalkotást hozni - amit fokozhat, hogy az őszi parlamenti ülésszak lesz a 2014-es választások előtti utolsó előtti normál ülésszak -, arra lehet számítani, hogy idén az elfogadott törvények száma meghaladja a 250-et.

A parlamenténél is nagyobb intenzitással nőtt a kormányzati jogalkotás súlya. Csak kormányrendeletből 244 született az első félévben, ami 75 százalékkal több az egy évvel korábbi 139-nél. Nemcsak a növekedés mértéke számít történelminek, hanem maga az érték is új rekordot jelent: a rendszerváltozás óta egyetlen év sem volt, amikor a kormányrendeletek száma az első félévben ilyen mennyiséget elért volna. Az eddigi csúcsot a legutóbbi kormányváltás éve jelentette: 2010-ben 210 kormányrendelet jelent meg június végéig (a választási években a rövidebb ideig tartó parlamenti ülésszakok miatt egyébként is gyakori a kormányrendeletek számának megugrása).

Varga felpörgette a rendeletalkotást

Összességében az első félévben a kihirdetett jogszabályok 20 százaléka volt törvény, 40 százaléka kormányrendelet, a maradék 40 százaléka miniszteri vagy egyéb rendelet. A belügyminiszter 34 rendeletet alkotott, ebben a kormányzati ciklusban ez rekordot jelent. A nemzetgazdasági minisztériumban az új miniszter - az MNB-elnökké kinevezett Matolcsy Györgyöt váltó Varga Mihály - új jogalkotási lendületet hozott, az NGM a 2012-es 16-tal szemben idén június végéig 27 rendeletet adott ki. A pénzügyi felügyelet a tavalyi mindössze egy rendelet után idén 10-et alkotott, az agrár- és az erőforrás-miniszter nagyjából ugyanannyit, mint 2012 első felében (előbbi 62 után 55-öt, utóbbi 41 után idén 45-öt). Az igazságügyi miniszteri rendeletek száma jelentősen, 31-ről 11-re csökkent.