Az idei évben eddig összesen 2248 bejelentés érkezett parlagfüves területekkel kapcsolatban. Minden harmadik panasz Pest vármegyét érintette – válaszolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Napi.hu megkeresésére.

2023-ban eddig 126 esetben született bírság határozat a gyomnövény miatt, a kiszabott büntetés mértéke összesen 3,1 millió forint volt. Tavaly egész évben 73,8 millió forintra büntették azokat a telektulajdonosokat, akik elhanyagolták a parlagfű kiirtását.

Egy évvel korábban ugyanebben az időszakban vagyis június 1-je és augusztus 31-e között a kiszabott növényvédelmi határozatok száma 98 darab volt, a bírságok összege pedig 4,4 millió forint.

A bejelentések többségét, 2210 db-ot a Parlagfű Bejelentő Rendszerben (PBR) rögzítették. Július és augusztus hónapokban, a PBR-en keresztül összesen 1985 bejelentés érkezett, amelyből 1100 belterületre, 885 pedig külterületre, illetve zártkertre vonatkozott.

Kép: Parlagfű bírságok éves összesítése

Ennyi bejelentés érkezett a vármegyékből (db):

  • Pest 697;
  • Fejér 173;
  • Veszprém 151;
  • Győr-Moson-Sopron 141;
  • Hajdú-Bihar 133;
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg 131;
  • Bács-Kiskun 122.

De a Nébih azt is hozzátette a válaszaiban, hogy még több helyszínen, az ellenőrzések során felvett jegyzőkönyvek alapján a legalább virágbimbós fenológiai állapotban lévő, parlagfűvel borított területek földhasználói ellen a hatósági eljárás még folyamatban van.

Egyébként parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztása miatt a növényvédelmi bírság összege 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet.

A növényvédelmi bírság összegét elsősorban a parlagfűvel fertőzött terület elhelyezkedése, hogy kül- vagy belterületen található-e, illetve a mérete és annak átlagos borítottsága határozza meg. Ha a terület kevesebb mint tíz százalékán van a gyomnövény, akkor az irányadó bírság legalacsonyabb összegét kell alkalmazni. Amennyiben a terület több mint 50 százaléka fertőzött a gyommal, akkor pedig a legmagasabb bírságot szabják ki.

Lehetetlen küldetés

Ha jól sikerülne a gyomirtás, akkor az allergiás betegek száma is csökkenhetne. Teljesen reménytelen, hogy a parlagfűtől megszabaduljunk Magyarországon, pedig már több mint kétmillióra tehető az allergiások száma, az allergia már népbetegséggé alakult – mondta a Napi.hu-nak Nékám Kristóf allergológus.

A gyomnövény Magyarországon jól érzi magát, jól bírja a szárazságot, sajnos őshonos lett a kiirtása egy lehetetlen küldetés

– jegyezte meg.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ pollentérképén is az látszik, hogy pirosba borult Magyarország, most tetőzik a parlagfű pollenszórása. A következő napok sem lesznek egyszerűek, kemény hétvége jön a gyomnövényre érzékenyek számára.

Milliók szenvednek az allergiás náthától

Van egy dinamikája az allergiások számának az emelkedésének, de nem drámai a helyzet – véli a szakember.. A parlagfűre érzékenyek számára fontos a megfelelő gyógyszerek szedése, valamint szükség esetén a szakorvos felkeresése. A parlagfű szezonban akár 4-6 héten át is jelentkezhetnek a kellemetlen tünetek, ilyen többek között az orrfolyás, a szemviszketés és a tüdőérintettség is, de már olyan is van, akinek bőrtünetei is vannak – mondta Nékám Kristóf.

A szakember szerint a gyógyszerek hatásbeállása is egy héttől tíz napig is tart. Ha valaki tudja, hogy melyik időszakban jelentkeznek a tünetei, akkor érdemes figyelni a pollenjelentést, és már a pollenkoncentráció emelkedése előtt két héttel korábban elkezdeni a gyógyszer szedését. Abbahagyni pedig akkor érdemes, ha elkezd leesni a pollenszám – tette hozzá a szakorvos.

Felhívta a figyelmet az úgynevezett keresztallergiára is, amit a pollen és egy élelmiszer találkozása válthat ki. Az egyik ilyen keresztallergiát kiváltó gyümölcs például a görögdinnye, valamint a paradicsom is ilyen lehet.

Negyven évre elegendő parlagfűmag van a földeken

Nagyon fontos, hogy még a virágpor levegőbe kerülése előtt kihúzzuk vagy lekaszáljuk a növényt, mert a pollenek erősen allergének, s ha a növény magot érlel, a földre hullva több évtizedig is fertőzhetik a területet – mondta Novák Csaba, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi osztályának vezetője, a Sonline-nak. A szakember kiemelte: jelenleg annyi parlagfűmag van a földeken, ami 40 évre elegendő ahhoz, hogy a növény kihajtson.