Az OTP Bankkal való együttműködésben hozott létre kiberbiztonsági ipari labort az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE). A KIBERLAB névre hallgató egyetemi kutatólaborban kibervédelmi kutatásokat fognak végezni a hallgatók szakemberek együttműködésével.
A bank részéről mérnök és bankszektori dolgozó is segíti a kutatómunkát, ugyanakkor az egyetemi oktatók is részt vesznek a projektben.
Az együttműködés keretében az OTP Bank szakemberei vendégelőadásokat is tartanak az egyetemen a bank- és kiberbiztonsághoz kapcsolódóan. A laborban a tanév második félévében 18 hallgató dolgozik, 11 kutatási témakörön.
Kiemelték: a mesterszakos és doktorandusz hallgatók vesznek részt elsősorban a munkában, ugyanakkor az alapszakos diákok is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak.
Banki csalás a fő téma
A kutatási témák között szerepel az adathalászat mint az egyik legismertebb és leggyakoribb téma a kibervédelmi területen. Emellett a mesterséges intelligencia és nagy nyelvi modellek szektorban való pozitív és negatív hasznosíthatóságát is elemzik munkájuk során. A jelenlegi tematika a következő terveket is tartalmazza:
- nyílt forráskódú rendszerek biztonsági vizsgálata;
- adathalászatot azonosító kibervédelmi módszerek kidolgozása és validálása;
- honeypot rendszerek architektúráinak elemzése;
- vagy a posztkvantum kriptográfia területe.
„A kiberbiztonság fontosságát nem lehet túlbecsülni. A kiberkockázatok azonosítása és kezelése mára az egyik legfontosabb feladat a szervezetek életében, így ez többé nem kizárólag IT biztonsági kérdés, hanem a szervezetek üzleti stratégiájának szerves részét kell képeznie. Folyamatosan vizsgálni kell az üzleti és operatív működést kiszolgáló informatikai rendszerek külső kitettségét, sérülékenységeit, gyenge pontjait” – mondta a sajtónyilvános átadón Bucsek Gábor, az OTP Bank Informatika és Bankbiztonsági Igazgatóságának ügyvezető igazgatója.
A pénzintézet kulcsfontosságú kérdésnek tartja, hogy e területek kutatásába már a legfiatalabb programozókat is bevonják. Sőt, ezen kutatások eredményeit a jövőbeli fejlesztéseikbe is be szeretnék építeni, amennyiben azok megfelelő mintán kerülnek elvégzésre és a validáció is megtörténik.
Ösztönző fejlődés
Az ELTE Informatikai Karán a programtervező informatikus hallgatók kreditért felvehető tárgyként csatlakozhatnak a kutatáshoz, így megismerhetik a banki infrastruktúrát és a pénzügyi informatikát érő kihívásokat is. Az OTP az együttműködés részeként ösztöndíjat is felajánlott a legtehetségesebb hallgatók számára, szemeszterenként legfeljebb 3-6 hallgató kaphatja meg ezt a plusz juttatást.
A kiberbiztonsági területen az alapkutatástól az alkalmazott kutatáson át az informatikai fejlesztésig szükséges a tudományegyetemi tudástőke hasznosítása, annak érdekében, hogy mindannyian egy biztonságosabb, kiszámíthatóbb világban élhessünk.
Borhy László, az ELTE rektora elmondta: a KIBERLAB felhasználja az egyetem karai közötti interdiszciplináris együttműködésekben rejlő innovatív potenciált is az informatikai és jogi karok részvételével.
Ambiciózus jövőkép
Kovács Roland, az OTP kibervédelmi vezetője szerint az együttműködés legfőbb célja, hogy biztosítva legyen az IT biztonsági szakterületek hosszú távú utánpótlása. Olyan témák kutatására szeretnének hangsúlyt helyezni, amelyek a pénzintézet számára üzleti hasznot hoznak. Elmondása szerint az OTP-nek fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért igyekeznek javítani a kiber- és bankbiztonsági helyzeten, ahogy csak tudnak.
Egyelőre hazai együttműködésről van szó, de lehet, hogy később nemzetközivé növi ki magát a program – húzta alá Kovács Roland.
Business Talks 2024
Az Economx következő konferenciájára, a Business Talks 2024-re még itt vásárolhat jegyet, a programról pedig itt tájékozódhat.