A felmérések szerint a lakáspiac az elkövetkező hónapokban a kereslet szűkülése miatt minden bizonnyal stagnál, a beruházók többsége ugyanakkor úgy véli az árak, ha csak szerény mértékben is, de nőni fognak a jövőben. Mindez a hitelkeresletre is hatást gyakorol, sőt már gyakorolt is, hiszen az idei évben mérséklődött a lakáshitelekre vonatkozó szerződések száma és a felvett hitelek állománya is. A forinthitelek végérvényesen háttérbe szorultak az euró és a svájci frank alapú hitelekhez képest, ráadásul most már az ugyan kockázatosabb, de igen alacsony törlesztő részleteket hozó a jen alapú konstrukciók is megjelentek a kínálatban.
Megmutatjuk, mennyi befektetés érkezett eddig Kínából.
Az orosz elnök szerint olyan provokatív kijelentések jöttek nyugatról, amelyek miatt fel kell készülnie a hadseregnek.
Egy amerikai termékmenedzser az elmúlt hat évben a Metánál és a Googlenál is dolgozott, egy blogposztban osztotta meg a tapasztalatait.
Csak három párt jutna be a Parlamentbe - ha most lennének a választások.
A nagy amerikai vállalatok több profitot termelnek, mint azt az elemzők gondolják, azonban a kis és közepes cégek veszettül küzdenek a gyorsjelentések alapján.