A mai kormányülésről szóló előzetes tájékoztató szerint a testület a kabinetek átalakításával, a belvízzel, a Budapest Sportcsarnok újjáépítésével, valamint a ráckevei Duna-ág környezetvédelmi problémáival foglalkozik. A kormányüléseken sokszor az előzetes programban megjelölteknél lényegesebb kérdések is napirendre kerülnek.
Az AutoWallis régiós szereplővé vált.
A mesterséges intelligencia felhasználásával elkövetett csalások veszélyeire figyelmeztetett Warren Buffett.
Megmutatjuk, mennyi befektetés érkezett eddig Kínából.
Az Európai Bizottság szerint Lengyelország teljesítette a feltételeket, így lezárják az ellenük folytatott eljárást.
Az orosz elnök szerint olyan provokatív kijelentések jöttek nyugatról, amelyek miatt fel kell készülnie a hadseregnek.
Egy amerikai termékmenedzser az elmúlt hat évben a Metánál és a Googlenál is dolgozott, egy blogposztban osztotta meg a tapasztalatait.