A megyei jogú városokban a panelekért átlagosan 510 ezer forintot, a téglalakásokért pedig 537 ezer forintot fizettek négyzetméterenként tavaly az év utolsó három hónapjában.
A panellakásokat tekintve a legdrágább város továbbra is Debrecen 651 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet Székesfehérvár 600 ezer, Győr és Sopron 590 ezer forinttal követ.
A további nagyvárosokban jellemzően 500 ezer forint körül alakult a fajlagos ár átlaga, ami a kisebb városok többségében 300-400 ezer forint között maradt.
A téglalakásoknál Győrben és Debrecenben mérték 784 ezer, illetve 777 ezer forinttal a legmagasabb négyzetméterárakat. A dobogóra még Kecskemét fért fel átlagosan 634 ezer forinttal.
Eltörpülnek a fővárosi árakhoz képest
A kisebb városokban jellemzően alacsonyabb átlagos négyzetméterárak fordultak elő, példaként Szekszárdot és Nagykanizsát említették, ahol ez az érték 391 ezer, valamint 330 ezer forintot tett ki.
Soóki-Tóth Gábor, az OC elemzési vezetője az MTI szerint elmondta, a legalacsonyabb négyzetméterár (átlagosan 372 ezer forint) a használt házak piacán alakult ki tavaly a negyedik negyedévben.
Ebben a szegmensben Érd állt az első helyen 650 forintos fajlagos árával, míg Debrecen átlag 500 ezer forintos négyzetméterárral a második.
A kisebb városokban: Zalaegerszegen és Szekszárdon 200-300 ezer forint között alakult a családi házak négyzetméterára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)