Az irányadó dollárkamat várakozásoknak megfelelő, 25 bázispontos emelését követően a Dow Jones napon belüli 11119 pontos csúcs elérése után 38 ponttal a keddi értéke alatt 11003 ponton zárt. A Fed elnöke az inflációs veszélyre való tekintettel további kamatemeléseket helyezett kilátásba. A piac azonban nagyjából erre számított, ennek köszönhető a visszafogott reakció. A technológiai papírokat tartalmazó Nasdaq Composite a Dow Jones-al ellentétben 22 ponttal, fél százalékkal emelkedett.
Az AutoWallis régiós szereplővé vált.
A mesterséges intelligencia felhasználásával elkövetett csalások veszélyeire figyelmeztetett Warren Buffett.
Megmutatjuk, mennyi befektetés érkezett eddig Kínából.
Az Európai Bizottság szerint Lengyelország teljesítette a feltételeket, így lezárják az ellenük folytatott eljárást.
Az orosz elnök szerint olyan provokatív kijelentések jöttek nyugatról, amelyek miatt fel kell készülnie a hadseregnek.
Egy amerikai termékmenedzser az elmúlt hat évben a Metánál és a Googlenál is dolgozott, egy blogposztban osztotta meg a tapasztalatait.