Hankó Balázs a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkára a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Élelmiszertudományi Intézetének oklevélátadó ünnepségén elmondta: megújították a felsőoktatás struktúráját, ami ebben az intézményben még inkább érezhető, hiszen együttműködnek az élelmiszeripar szereplőivel, így a technológia a mindennapok részévé válik.
A modellváltás óta a nemzetközi publikációk száma a MATE-n húsz százalékkal nőtt. Az államtitkár azt hangoztatta, hogy akik a MATE-n diplomát szereznek, azok olyan egyetemen kapnak tudást, amely a világ felsőoktatási intézményeinek rangsorában a legjobb öt százalékban szerepel. Magyarországon további tíz elitegyetem létezik: tanulóik egy háromszázezres hallgatói közösséget alkotnak.
A végzett diplomások bérelőnye 40-60 százalék közötti lesz.
A mezőgazdaságon a világ szeme
Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára leszögezte, közös feladatunk az erős magyar élelmiszeripar megteremtése, és egészséges élelmiszerek biztosítása az egész országnak.
– mutatott rá Gyuricza Csaba, a MATE rektora.
Az intézményvezető elmondta: a feldolgozóiparban ma számos lehetőség adódik, kiemelt ágazatról van szó óriási fejlesztési potenciállal, ráadásul rengeteg forrás áll rendelkezésre.
Gyuricza Csaba szerint a magyar vidék jövője múlik azon, sikerül-e a klímaváltozásnak megfelelő technológiákat kidolgozni. Az a kérdés végső soron, hogy ökológiai katasztrófa vagy technológiai paradicsom következik-e.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben