Németországban tavaly óta csaknem négyszeresére nőtt a nyugat-nílusi lázat okozó vírusfertőzéses esetek száma – jelentette a fertőzőbetegségeket kutató Robert Koch Intézet (RKI). Az egészségügyi hatóságok legkevesebb 26 fertőzöttről számoltak be, köztük súlyos esetekről is. A fertőzöttek fele tünetmentes volt, őket véradáskor szűrték ki.
Százországban hét, Száz-Anhalt tartományban hat, Berlinben pedig öt fertőzöttet találtak.
A vírust először 2019-ben mutatták ki Németországban. Az RKI adatai szerint 2022-ben 17 esetet regisztráltak, tavaly viszont csupán hetet.
Mivel a nyugat-nílusi lázat okozó vírus az esetek 80 százalékában nem okoz tüneteket, a regisztrált esetek száma általában alacsony. A fertőzöttek közel 20 százalékának enyhe tünetei vannak, ami miatt nehéz felismerni a betegséget – ismertette az intézet.
A véradókat is alaposabban szűrik, részben ennek tudható be, hogy az utóbbi években több fertőzöttet regisztráltak.
Németországban a széles körben elterjedt culex szúnyogokat tekintik a vírus fő hordozójának.
Az egészségügyi szakemberek előrejelzése szerint a klímaváltozás következtében kialakuló kedvezőbb körülmények miatt a nyugat-nílusi vírusfertőzéses esetszám növekedésére lehet számítani a következő években.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Összeomlik a légi forgalom Európában, veszélyben a biztonság

Valami mégiscsak történik Polt Péterrel, 12 évre kaphat újabb mandátumot?

Összefogtak a magánrendelők - Rászorulók ezrei jutnak térítésmentesen ellátáshoz

Drámai fordulat a devizahitelesek ügyében: érvénytelenek a szerződések

Ilyenek az átlagfizetések Európában: itt kullogunk mi

Vektorok, valószínűségszámítás, halmazok: sok diáknak görbült a szája a matekérettségin

Nyílt levében sürgetik a nyugdíjasok Orbán Viktort, hogy ne várjon novemberig
Árulók vannak Németországban? Széthullhat a parlament, ha bukik a kormányfőjelölt

Érdemes nyugtatót bekapni: ennyibe kerül most egy új lakás
