A Citadella befektetési alap portfóliómenedzsere szerint a kormány 2010 óta nagyjából megőrzi a nyugdíjak reálértékét, azonban szerencsére a bérek jellemzően jobban nőnek az inflációnál.
Emiatt azonban már évek óta jóval kevésbé nő a nyugdíjak értéke, mint a béreké, ami egyébként a kormányzat számára nagyon jó, mivel ilyen módon a költségvetésen belül a nyugdíjkiadásokat csökkenteni tudja – mondta Zsiday Viktor a Kontroll podcast műsorában, amelyet a Portfolio vett észre.
A szakember egy példát is felhozott: ha egy gazdaságban az infláció tartósan 3 százalék, a reálnövekedés pedig 2 százalék, akkor nagyjából 5 százalékkal nőnek a költségvetés bevételei hosszútávon. Ugyanakkor egy inflációkövető nyugdíjemelési rend következtében a nyugdíjkiadások csak évi 3 százalékkal fognak nőni. Vagyis Zsiday szerint a kormány a nyugdíjra fordítható összegeket folyamatosan mérsékli, miközben műst kommunikál a nyugdíjasok felé.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez az összes fejlett országban nagy dilemma, mivel a társadalom egyre csak öregszik.
Zsiday úgy látja, a jövőben nem fogják tudni ezeket a nyugdíjakat kifizetni, így ez nem biztos, hogy rossz megoldás, azonban ez azzal jár, hogy a nyugdíjasok jövedelme a bérből élők jövedelméhez képest folyamatosan csökken. Ez egy szándékos dolog, valószínűleg csak így lehet megoldani a helyzetet, hiszen valahogyan el kell tartani az egyre több nyugdíjast.
A szakértő azonban itt nem állt meg: szerinte nyilvánvalóan emelni kell majd a nyugdíjkorhatárt is, és lehetséges, hogy 10-20 év múlva még ekkora nyugdíjemeléseket sem lehet majd fizetni.
Kiderült, mennyi idős kap olyan kevés nyugdíjat, amiből egy hétig is nehéz megélni
A KSH adatai szerint ma Magyarországon mintegy 160 ezer olyan öregségi nyugdíjas van, aki maximum 120 ezer forintot kap kézhez, és ebben még nincsenek benne a rokkantsági nyugdíjasok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen