A Fehér Ház közleménye szerint az elnöki rendelet célja, hogy az Egyesült Államok képes legyen vezető módon kihasználni a mesterséges intelligencia (MI) lehetőségeit, és ezzel egy időben a felhasználásból fakadó kockázatokat kezelni.
Az elnök többi között azt várja kormányától, hogy teremtse meg a szabványokat a MI biztonságára vonatkozóan. A kormányzati szerveknek kötelező lesz a legnagyobb teljesítményű MI rendszerek fejlesztői számára előírni, hogy a fejlesztésekkel kapcsolatban megosszák a kritikus információkat, valamint a biztonsági tesztjeik eredményeit - olvasható.
Az amerikai kormányzat különböző szerveinek - az elnöki rendelet alapján - többi között azt is biztosítaniuk kell a jövőben, hogy a használatba kerülő MI rendszerek védelmet biztosítanak a csalások és visszaélések ellen, valamint védjék a személyiségi jogokat.
Az amerikai technológiai óriásvállalatok, amelyek a mesterséges intelligencia fejlesztésében élen járnak, a nyáron a Fehér Házzal történt egyeztetés után beleegyeztek abba, hogy a kormányzat szabályokat hozzon az új forradalmi technológia kockázatainak kezelésére.
Az idén tavasszal Elon Musk, az X (korábban Twitter) közösségi médium tulajdonosa, több iparági szereplővel közösen nyílt levélben sürgette a MI fejlesztések felfüggesztését addig, amíg annak kockázataira nem sikerül megfelelő válaszokat találni.
Nagyon akar az EU, de fel kell kötnie a gatyáját
A céges támadások után egyre többször fordul elő, hogy kormányzati szerveket vesznek célpontba a hackerek, így komoly szabályozásba fogna az unió. EU-monitor. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak