A zöldekhez, illetve a konzervatív reformerekhez tartozó európai parlamenti képviselők szerint felboríthatja az európai agrártermékek piacának egyensúlyát az a megállapodás, amely lehetővé tenné a tagállamoknak, hogy lényeges átcsoportosításokat hajtsanak végre uniós agrártámogatásaikban (közös agrárpolitika, KAP). Az uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei és az Európai Parlament (EP) tárgyalódelegációja a hét elején véglegesítette azt a megállapodást, amely meghatározza a KAP-források két lába: a közvetlen agrártámogatások és a vidékfejlesztési támogatások közötti átjárás szabályait. (Az egyezség az EP plénuma, majd a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elé kerül jóváhagyásra.)

A tagországoknak és uniós régióiknak lehetőségük lesz a rendelkezésükre álló közvetlen támogatások 15 százalékának átcsoportosítására vidékfejlesztési keretükbe és "vice versa". Azok az országok, amelyek direkt forrásai nem haladják meg az uniós átlag 90 százalékát, 25 százalékos átcsoportosítást hajthatnak végre. További szabály, hogy a több mint 150 ezer eurós egyedi támogatásokat legalább öt százalékkal kell csökkenteni, ha egy tagország a források átalakítása mellett dönt. Az egyedi támogatásokból a környezet védelme érdekében kötelező levonni a 30 százalékos zöld elemet, a foglalkoztatás biztonsága miatt pedig le lehet vonni − ez nem kötelező − a bérköltségeket.

A zöldek, illetve a konzervatívok reformfrakciójában ülő képviselők egy része két okból is aggályosnak tartja a KAP módosításait. Az egyik, hogy a tagállamok beavatkozásai a környezetvédelem rovására tolhatják el az uniós források elosztását. A másik, hogy az EU-tagországok mezőgazdasági termelői ugyanazon a piacon lényegesen eltérő feltételekkel fognak versenyezni, hiszen államaik egyedi beavatkozásaikkal megszüntetik a források elosztásának mindenkire egyformán vonatkozó normativitását, amivel eltérővé teszik uniós támogatásukat.