A vádlott egészségügyi problémák miatt nem jelent meg a főtárgyaláson, de beleegyezett, hogy a távollétében is tárgyaljanak. Záróbeszédében a védelem hangsúlyozta, hogy nem sikerült bizonyítani a bűncselekmény elkövetését, ráadásul nem volt indíték, így kérvényezik, hogy ejtsék a vádakat. Az ügyész ezzel szemben hét év letöltendő börtönbüntetést javasolt.
Slotát azzal vádolják, hogy bűnrészes kenőpénz elfogadásában.
A bíróság azonban nem értett egyet a jogi minősítéssel. A vádirat szerint a Zsolnai Kerületi Bíróságnak enyhébb büntetést kellett volna kiszabnia, Slotát ugyanis elsőfokon feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélték. Az SNS volt vezetője a vádat korábban indokolatlannak és törvénytelennek nevezte – írja az ujszo.com.
A Specializált Büntetőbíróság egyszer már döntést hozott az ügyben: tavaly júniusban – akárcsak most is – kétéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Slotát, négy év próbaidővel, de csak az igazságszolgáltatás függetlenségébe való beavatkozás miatt. A bíróság szerint nem sikerült bizonyítani korrupciós bűncselekményt.
A Legfelsőbb Bíróság azonban eltörölte a tavalyi ítéletét, és az ügyet visszautalta az Specializált Büntetőbírósághoz. A testület indoklása szerint ugyanis nem vették figyelembe az összes releváns körülményt, és logikailag nem alátámasztott következtetésre jutottak.
A Specializált Büntetőbíróság – a Legfelsőbb Bíróság kérésének eleget téve – tanúként kihallgatásra hívta be Vladimír Machajt és Roman Kudlácekot, akik érintettek a korrupciós ügyben. De végül mindketten éltek jogukkal, és nem tettek tanúvallomást.
Slota a vád szerint a Zsolnai Kerületi Bíróságon Pavol Polka akkori bírónál elintézte, hogy Machaj a letöltendő helyett csak felfüggesztett börtönbüntetést kapjon. A liptói vállalkozó halálos balesetet okozott. A korrupciós ügyben Kudlácek volt az összekötő. Machaj és Kudlácek is vádalkut kötött: elismerték, hogy bírót vesztegettek meg, majd felfüggesztett büntetést és pénzbírságot kaptak. Polkát egyéb korrupciós ügyek miatt ítélték el jogerősen.
Ján Slota a különféle botrányai mellett szélsőséges magyarellenes megnyilvánulásai miatt vált hírhedté. Valószínűleg akkor is részeg volt, amikor egy pártgyűlésen 1999-ben a magyar főváros elpusztítását szorgalmazta. Az a megjegyzése is vihart kavart, amikor arról beszélt, hogy „a magyarok rákos tumor a szlovák nemzet testén, amit mihamarabb el kell távolítani.” Olyan is előfordult, hogy amíg a volt magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc a szlovák felet képviselő Robert Ficóval tárgyalt Brüsszelben, Ján Slota a turult egy csúf papagájnak nevezte. 2011-ben a magyar nyelvhasználatot kívánta jelentősen korlátozni, ám a népszavazási kezdeményezése alkotmányellenesnek bizonyult.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!