Az Alapjogokért Központ által létrehozott Magyar–Lengyel Szabadság Intézet vezetője lett a hazájában korrupcióval vádolt Marcin Romanowski. Az új intézetet azért hozták létre, hogy „a jog- és politikai rendszer alapját képező állandó értékeket” kutassa, amelyek korokon és politikai rendszereken átívelően összekötik a két országot.
Lengyelország jelenleg egy olyan kísérleti terep, ahol a nyugati civilizáció alapjait képező értékeket kétségbe vonják és folyamatosan támadják. A Magyar–Lengyel Szabadság Intézet célja, hogy ezen tendenciákat kutassa és feltérképezze, valamint előrejelző mechanizmusokat dolgozzon ki e fenyegetettségekkel szemben
– érvel az új intézet szükségessége mellett az Alapjogokért Központ. Hozzátették, hogy Romanowski foglalkoztatása sem véletlen, mivel ahogy „86 évvel ezelőtt hazánk befogadta és segítette a lengyel menekülteket, úgy tesz most is: intézetünket a Magyarországon menedéket lelő Marcin Romanowski jogász, volt igazságügyminiszter-helyettes vezeti”.
Az intézet már publikálta is az első kutatását, amiben a magyarországi helyzet is szóba került, pontosabban az a szcenárió, hogy
milyen módszerekkel élne a magyarországi globalista oldal – Magyar Péter vezetésével –, ha a 2026-os országgyűlési választáson többséget szereznének.
Romanowskit Lengyelországban tizennyolc rendbeli bűncselekmény elkövetésével, ezen belül az állami vagyonban kárt okozó szervezett bűnözői csoportban való részvétellel gyanúsították meg az Igazságosság Alap által az előző lengyel kormány idején kiírt pályázatok miatt. A PiS politikusai és maga Romanowski jogtalannak tartják az ellene folytatott hatósági eljárást.
A volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes tavaly decemberben menekült Magyarországra, ahol politikai menedékjogot kapott. A rendőrség az ellene kiadott európai elfogatóparancs ellenére sem tartóztatta le a korrupcióval vádolt politikust, és annak ellenére sem állították bíró elé, hogy ez uniós jogszabályokba ütközik. A lengyel ügyészség április elején európai nyomozási határozatot adott ki Romanowski ellen, de az Interpol elutasította a körözését.
Fontos döntést hozott az Országgyűlés: fellélegezhet a Magyarországra menekült politikus
A lengyel lapok arról írnak a törvénymódosítás kapcsán, hogy egy lengyel politikust letartóztatni Magyarországon gyakorlatilag lehetetlen lesz. Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes még tavaly decemberben kapott menekültstátuszt hazánkban. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban