Nagyszabású kibertámadás érte több holland önkormányzat és tartomány weboldalát, amelyek így több órára elérhetetlenné váltak – írta az NlTimes portál hétfőn.
Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel
Országos szintű áramszünet sújt több európai országot, köztük Portugáliát és Spanyolországot, több millió ember maradt elektromos áram nélkül hétfőn, még az ATM-ek előtt is kígyóznak a sorok, s úgy látják, a kibertámadás sincs kizárva. Részletek.A hírportál beszámolója szerint az oroszbarát NoName057 hekkercsoport vállalta magára a támadást, amely jelentős fennakadásokat okozott, ugyanakkor a kulcsfontosságú infrastruktúrát nem érintette, és adatlopás sem történt.
A hekkercsoport közölte, hogy a holland kormány Ukrajnának nyújtott támogatása miatt hajtották végre a támadást, amelyre „oroszellenes” lépésként tekintenek.
Úgy döntöttünk, meglátogatjuk az oroszellenes Hollandiát, hogy emlékeztessük őket arra, hogyan végződnek a kijevi rezsim támogatását célzó kezdeményezések”
– írták az MTI szerint a közösségi médiában.
A hekkertámadás elosztott szolgáltatásmegtagadásos (DDoS) akció volt. Ilyen esetekben a szervereket elárasztják kérésekkel, túlterhelve azokat, így a valódi felhasználók nem tudják elérni az oldalt. Az ilyen típusú támadások általában nem adatszerzésre, hanem a szolgáltatás megbénítására irányulnak. Bár a legtöbb érintett weboldalt sikerült helyreállítani, néhány továbbra is elérhetetlen. A holland kormány dolgozik a probléma megoldásán.
Sebastiaan Quekel, Észak-Holland tartomány szóvivője megerősítette, hogy
a támadás ugyan jól szervezett volt és komoly fennakadást okozott, de hangsúlyozta, hogy adatszivárgás nem történt.
A kiberakciót követően a Szabaddemokrata párt „digitális figyelmeztető lövésnek” nevezte az esetet, és erősebb kibervédelmi intézkedések bevezetését szorgalmazta.
Újabb európai országot támadnak az oroszok
A holland katonai hírszerzés szerint az orosz állami szolgálatok és a hozzájuk köthető hekkercsoportok egyre több és kockázatosabb támadást hajtanak végre. Bővebben.Ismeretes, március utolsó hetében ugyanez a hekkercsoport több belga kormányzati weboldalt is megtámadott. A NoName057 akkor a Telegramon közölte, hogy a támadás oka Belgium Ukrajnának szánt új, egymilliárd eurós segélycsomagja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás