Daniel Hagari azt közölte, hogy sikerült a gázai határon lévő városok felett visszaszerezni az ellenőrzést az izraeli csapatoknak. A szóvivő szerint már a határmenti városokban sem dúlnak harcok, ugyanakkor nem kizárt, hogy még mindig vannak terroristák a környéken.
Elmondta azt is, hogy a gázai szárazföldi inváziót drónok és harckocsik is segítik majd – írja a The Times of Israel.
Az IDF a szóvivő tájékoztatása szerint 15-öt sikerült eddig kiüríteni a 24 határmenti városból, és eddig 440 rakéta indult Gázából Izrael felé szombat reggel óta. Hagari hozzátette, 48 óra alatt mintegy 300 ezer tartalékos katonát mozgósítottak.
Joáv Gallant védelmi miniszter a Gázai övezet teljes ostromát rendelte el. Mint mondta, a következő időszakban sem áram, sem élelmiszer, sem üzemanyag nem lesz a környéken, minden zárva lesz. Hozzátette, „Vadálállatok módjára viselkedő emberek ellen harcolunk, és ennek megfelelően cselekszünk.″
Szombaton reggel Palesztin rakétaesővel támadta meg Izraelt. Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke a támadást követően arról beszélt, hogy hosszú és nehéz háborúba kezdenek.
Az Izrael elleni támadás legalább az arannyal jót tett
A növekvő geopolitikai kockázat az olyan eszközökben, mint az arany és a dollár keresletnövelő hatású, és ugyanez a helyzet az amerikai állampapírokkal is.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Világraszóló vitában ugrott egymásnak az arany és a Bitcoin