Az elmúlt év ősze számottevő áremelkedést hozott a hazai ingatlanpiacon, elsősorban az áremelkedéssel kapcsolatos várakozások miatt. Az áremelkedés egyébként a tavalyi év egészére jellemző volt, csak az év első három negyedévében jóval lassabb ütemben történt, mint az utolsó negyedévben – hívta fel a figyelmet Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője.
Ha májustól decemberig nézzük az árváltozásokat, akkor például a panellakásoknál mintegy 10 százalékos drágulás következett be, vagyis 3-5 millió forinttal emelkedett az áruk. Az őszi hónapokban nagyon rövid idő alatt lezajlott egy jelentős áremelkedés, vagyis november végére már magasabban jártak a kínálati árak, mint korábban bármikor.
Kapcsolódó
Nagy Aloisia Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai részeken aktív szakmai vezetője is úgy látta, hogy a tavalyi év utolsó hónapjaiban szinte kilőttek az árak: a hirdetési árakat tekintve mintegy 10 százalékos áremelkedést lehetett tapasztalni. Ami persze nem azt jelenti, hogy a valós értékesítési árak is ilyen mértékben emelkedtek volna.
Ugyanezt érzékelte Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint 2024 negyedik negyedévében megkezdődött a drágulás az ingatlanpiacon, mely összességében a 10 százalékot is elérhette. Ennek okát a növekvő forgalommal és az áremelkedéssel kapcsolatos várakozásokban látta, miközben erősen kérdésesnek tartotta, hogy ezek a várakozások valósággá válnak-e.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat