„Tavaly még elég volt meghirdetni valamit, és el is vitték” – foglalja össze a korábbi időszak meghatározó tapasztalatát Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője.
Idén tavasszal és nyáron viszont megváltozott a piaci környezet. Az ingatlanukat eladni szándékozó tulajdonosok azt tapasztalják, hogy megritkultak a magánérdeklődők telefonhívásai. A fővárosi tapasztalatokkal egybevágnak a vidékiek is. „Soha ennyi új megbízás nem érkezett a használtingatlan-piacról, mint szeptemberben” – mondta Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője.
Az OTP Ingatlanpont kutatása szerint azoknak, akik egyedül akarták nyélbe ütni az üzletet, mintegy negyven százaléka a jutalékot igyekezett megspórolni, de ennél is nagyobb volt azok aránya – a megkérdezettek közel kétharmada –, akik meg voltak győződve arról, hogy az eladással maguk is könnyen boldogulnak, ami igaz lehet, de nem biztos, hogy mindkét fél számára a legjobb feltételekkel zárul az adásvétel.
Mostanában gyakran elkél az ingatlanosok segítsége az épületek energetikai tulajdonságainak értelmezésében és értékelésében – mondta Laczi. Az emberek most nagyon keresik az olcsót, és nem csak a rezsiköltségek szempontjából. Ma olyan lehetőségek is érdeklik őket, amelyektől korábban erősen ódzkodtak, legyen szó osztatlan közös tulajdonról, vagy túlzottan megterhelt ingatlanokról. Ezek nagyon sok kérdést felvethetnek a vevőben.
„Akár valamely helyi tényező, akár egy kistelepülésen kialakult szokásjog képes lehet felülírni országos tendenciákat is” – mondta Piros. Ha a közvetítő például érti, hogy egy tervezett beruházás hogyan fogja megváltoztatni a helyiek életét, akkor mindjárt pontosabban tud árazni a környéken.
Változatlanul előfordulhatnak ütközések az ingatlanosok és az ügyfelek között. A két régióvezető egyetért abban is, hogy e kapcsolat leginkább konfliktusokat rejtő eleme az árazás. Piros szerint tipikus helyzet az, amikor a tulajdonos nem az eladhatóság szerint árazza be az ingatlanát, hanem csak azt nézi, hogy neki mennyi pénzre lenne szüksége. Az elvárások és a reális lehetőségek pedig nincsenek mindig összhangban egymással.
Laczi szerint az ügyfelek rendszeresen belekalkulálják a kért árba a lakásukkal kapcsolatos érzelmeiket is, de a felülértékelésnek most további forrása is érzékelhető. A tulajdonosok megszokták a folytonos áremelkedést, még fél éve is hónapról- hónapra drágultak az ingatlanok, ezért reflexből is így áraznak. Még nem érzik, hogy már inkább lefelé kell korrigálniuk, ha valóban el akarnak adni.
A szakértők szerint természetesen most is van olyan – jellemzően jó adottságú és jól árazott – ingatlan, ami különösebb erőfeszítés nélkül gazdára találhat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené

Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek
Scholz visszaszólt: „Németország soha nem fog támogatni semmilyen békediktátumot”

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Kinek osztanak lapot? Cáfolták Von der Leyent: Európa a kispadról nézheti a béketárgyalásokat

A magyar GDP negyedét rántotta ki a büdzséből, és mégis megúszta

Megkezdődött Trump és Musk tisztogatása, ezreket lapátolnak ki az adóhivatalból

Boldogok lesznek a románok, ha ezt megtudják
