Gondolkodás nélkül szórta a pénzt 2018-2022 között a vízilabda-szövetség – olvasható a 24.hu cikkében. A cikk szerint az MVLSZ 2019-ben 219 ezer euró plusz áfáért (mostani árfolyamon 93 millió forint) vásárolt meg egy használt, 42 üléses Mercedes turistabuszt, amelyet később bérbe adott a baranyai Horváth és Társa Kft.-nek üzemeltetésre, karbantartásra és tárolásra, kilométerenként 50 forintért.
Az nem derült ki, hogy a Vári Attila vezette szövetségnek miért volt szüksége erre a buszra, hiszen a Volánbusz a szövetség partnereként ingyen szállította őket.
A vízilabda-szövetség 2020-2022 között mintegy nettó 378 millió forintért vásárolt sportfelszereléseket a Breitling Sport Kft.-től. A 24.hu azt írja:
„A szövetség által meghatározott benchmark árakat figyelembe véve e beszerzések költsége 160 és 200 millió forint körül mozgott volna, így a szerződés nettó 178–218 millió forint többletköltséggel járt. A jelentésben megjegyzik, hogy
a Breitling Sport Kft.-vel 2020-ban kötött szerződés árlistájában egyes ruhadarabokra a kedvezményes ár magasabb volt, mint a termék normál ára.
A vizsgálatot lefolytató cég arra jutott, hogy az így beszerzett sportruházat átlagosan 152 százalékkal került többe, mint a benchmarkban szereplő árak”.
A meccseken hordott úszónadrág 20 ezer forintba került az előző vezetés idején, ez most már csak 13 ezer. S ha ez még nem lenne elég, a szövetségnek nemcsak a ruhákért kellett perkálnia, hanem azok tárolásáért is havi 100 ezer forintot. Ám a Madaras Norbert vezette új vezetőség megszüntette ezt a szerződést is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!